Atlétika
Vári Péter

Érmes reményekkel térne vissza Tokióba

Publikálva: 2019.09.12 Frissítve: 2019.09.12 Cselgáncs

A világbajnoki ötödik helyezett Tóth Krisztián véleménye, így értékeli a szereplését.

– Volt némi időd feldolgozni a tokiói világbajnokságon történteket. Mennyire vagy elégedett a szerepléseddel?

– Vegyes érzéseim vannak. Az 5. hely szép és nagy dolog, de zsinórban harmadszor zártam itt  világbajnokságokon. Nem is tudom, hogy fogalmazzam meg, mit érzek. Részben örülök neki, viszont pici csalódottság is van bennem.

– Van esetleg hiányérzeted bármelyik küzdelem miatt?

– Nincs. Voltak olyan meccsek, amelyeken hibáztam, ezért is kaptam ki, de ez a sportban benne van. Megtettem minden tőlem telhetőt, az adott helyzetekben úgy gondoltam, az lesz a legjobb akció, amit megpróbáltam. Nem mindig jött be, remélhetőleg a következő versenyen jobban jön ki a lépés. Örömteli, hogy még mindig az élmezőnyhöz tartozom, ám az ezeket a kis apróságokat ki kell javítani, hogy éremmé alakítsam a pontszerző helyezéseket.

– Milyen kis apróságokról van szó?

– Több mérkőzésen türelmetlen voltam, és korán mentem bele olyan helyzetekbe, melyekből rosszul jöttem ki. A technikák pontosságában kell javulnom, de fizikailag jó állapotban vagyok. Az erőm és az állóképességem is rendben van.

– Kisebb sérülés is hátráltatott a torna végén, de kubai vetélytársadat így is legyőzted.

– A combizmom meghúzódott, nem is tudom pontosan, mi volt a probléma. Kellemetlenséget okozott, de nem volt annyira veszélyes, hogy ne tudjak vele küzdeni. Nem érdemes erről ódákat zengeni, ezek a kisebb sérülések benne vannak a mi sportágunkban. Az nagy dolog, hogy hátrányból hoztam a Morales elleni mérkőzést, így mehettem a bronzmeccsre.

– Milyen volt Tokióban, a jövő évi olimpiai helyszínén versenyezni?

– Remek volt a légkör a csarnokban. A sportág őshazájában, – ahol a legnézettebb három sportág egyike a cselgáncs – telt ház előtt versenyezni mindig igazán hangulatos. Remélem, hogy ez a főpróba azt jelzi, hogy az olimpián is hasonló eredményt tudok elérni. Nagyon fontos, hogy érzem, sokan támogatnak, és jólesik a szurkolás.

– Addig mire kell összpontosítani a felkészülésben, miben lehet még javulni?

– Az olimpia teljesen más világ, így mindenféleképpen oda kell figyelni a mentális dolgokra. Meg kell emésztenem, hogy nagy eredményre számítanak tőlem a magyar dzsúdóban. A technikai dolgok kijavítása menni fog. Ha fejben megfelelő állapotban leszek, és nem lesz sérülésem, akkor minden rendben lesz.

– Mennyire vesz le terhet a válladról, hogy második vagy a világranglistán, és szinte biztos az olimpiai indulás?

– Nagyon nagy nyugalmat jelent, hiszen nekem nem kell hajkurászni a pontokat. Arra kell ügyelni, hogy a legjobb nyolcban benne maradjak, mert ez a kiemelések miatt fontos, és jobb sorsolást kaphatok. Persze ezen kívül is lesznek remek képességű sportolók, nagyon kiélezett a mezőny, és apróságokon múlhat a verseny végkimenetele. Ebben a 90 kilogrammos súlycsoportban a gyorsaság és a dinamika is fontos, de a statikus erő is elengedhetetlen. Nagyon kiemelkedő alak nincs nálunk, akár tíz-tizenöt vetélytársam is éremért küzdhet.

– Mi vár rád még a 2019-es év végéig?

– Abu Dhabiban lépek tatamira hat hét múlva, majd az év végi Masters meghívásos versenyen indulok. Utóbbi nagyon ponterős, tehát luxus lenne kihagyni.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!