Kézilabda
Szőke Szonja

Érmes rajt Szófiában (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2017.02.18 Frissítve: 2017.02.18 Karate

A kadetmezőnyben szereplő Baranyai Zsófia (MTK Budapest) ezüst- (54 kg) és Kapdebo Botond (70 kg) bronzérme révén két dobogós helyezéssel kezdte a szófiai korosztályos Európa-bajnokságot a magyar karateválogatott. Az utanpotlassport.hu összefoglalója.

Szuper a csarnok, a szállás, remek edzéslehetőségeink vannak, eddig minden a legnagyobb rendben megy. – indította értékelőjét Büchler Zsolt (MTK Budapest) utánpótlás-kapitány, akit a szófiai kadet, junior és U21-es Európa-bajnokság első napjának összefoglalására kértünk.

Pénteken a kadet kumitések és az összes korosztály katás fiatalja lépett a tatamira, azaz 14 magyarért szoríthattunk.

Közülük ketten értek el kiemelkedő eredményt. A kadet kumite 54 kg-ban szereplő Baranyai Zsófia ezüstérmet szerzett, a döntőben a horvát Lea Vukojától kapott ki. A 70 kg-ban induló Kapdebo Botond ugyancsak éremmel gazdagodott, a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

– A kadetkorosztályban még nincsenek nagy célok, hiszen a versenyzők többsége éppen csak belép a korcsoportba, nem ismerjük őket. Baranyai Zsófiától mégis reméltük a dobogót, a korábbi szereplései alapján sejthető volt a jó szereplés. Botond érme kellemes meglepetésként hatott, a teljesítménye alapján azonban nagyon megérdemelte a dobogót. – jegyezte meg Büchler.

A kapitány méltatta Borbás Hedvig (47 kg) hetedik helyét, illetve az U21-es katások között szereplő Sterck Laurát (MTK Budapest, Brüll Alfréd Akadémia), aki ugyancsak a hetedik helyen zárt.

A küldöttség szombaton a juniorok versenyében bővítheti az éremkollekciót.

Forrás: utanpotlassport.hu

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!