Atlétika
Szentgyörgyi Zita

Elkél a biztatás

Publikálva: 2016.01.11 Frissítve: 2016.01.11 Kézilabda

Szerdán a Dunaújvárosi Kohász KA-t látja vendégül az MTK Budapest. A találkozó kapcsán, Hosszu Boglárkával beszélgettünk, aki épp ebből a csapatból érkezett a kék-fehérekhez, tavaly júliusban.

– Kihevertétek az FTC elleni meccset?

– Igen, persze. Nagyon sűrű volt a program, vasárnap után, egyből kedden is játszottuk, de úgy érzem, már azon a meccsen is tudtunk a Dunaújváros ellen gyakorolni.

– Szerdán, előző klubod, a DKKA ellen léptek pályára. Mennyiben más számodra ez a mérkőzés, mint bármelyik másik?

– Mindenképpen más, nagyobb bennem a drukk. Egyrészt be szeretném bizonyítani, hogy mire vagyok képes, és hogy sajnálhatják, hogy eljöttem onnan. Másrészt viszont eltelt már annyi idő, hogy fontosabb az, hogy az MTK Budapestet tudjam segíteni.

– Miben kell előrelépnetek az őszi mérkőzéshez (DKKA – MTK Budapest 33-23) képest ahhoz, hogy ez a szerdai szorosabb legyen?

– Az indításokra és a gyors lerohanásokra mindenképpen oda kell figyelnünk, mivel nagyon gyorsak a szélsőik, és a kapusok előszeretettel indítják őket. A legfontosabb a visszarendeződés, hogy a megállító faultokat megcsináljuk, és akkor felállt fal ellen nekik is nehezebb dolguk lenne.

– Hogy érzed, milyen állapotban van a csapat, mit várhattok a szerdai meccstől?

– Jó állapotban vagyunk, már egészen nyártól kezdve, ráadásul a téli felkészülés is jól sikerült. Nagyon remélem, hogy szoros meccs lesz, és bízom a csodában. Azt gondolom, hogy képesek lehetünk hazai pályán – főleg, ha annyi szurkoló lesz, mint a DVSC ellen – pontot, pontokat szerezni. 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!