Atlétika
Krizsán Xénia

Elhunyt Szívós István

Publikálva: 2019.11.11 Frissítve: 2019.11.11 MTK Budapest

Az MTK Budapest részvétét fejezi ki a 72 éves korában elhunyt Szívós István családjának, a Ferencvárosnak és a KSI-nek.

Elhunyt az olimpiai bajnok Szívós István, az FTC egykori játékosa, edzője, elnöke és szakosztályvezetője.

Életének 72. évében elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Szívós István, az FTC egykori klasszis vízilabdázója, aki később edzőként és a klub elnökeként is szolgálta a Fradit.

Szívós István 1948. április 24-én született, Budapesten. 12 évesen csatlakozott a Ferencvárosi Torna Clubhoz, húszéves koráig pólózott a Fradiban, ezalatt az időszak alatt két bajnoki címet és összesen három kupaaranyat szerzett.

Szívós István – akinek édesapja kétszeres olimpiai bajnok (Helsinki, Melbourne) – négy olimpián vett részt, és mind a négyszer érmes lett. A montreali bajnoki cím mellett az 1972-es müncheni olimpián ezüst-, az 1968-as mexikóvárosi és az 1980-as moszkvai nyári játékokon pedig bronzérmet nyert a csapattal. Emellett világ- és kétszeres Európa-bajnok volt. A válogatottban tizennyolc évesen, 1966-ban mutatkozott be, és 1980-ig összesen 308 alkalommal szerepelt.

1974-től a SOTE Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika tanársegéde, 1986-tól 2010-ig adjunktusa volt. Munkája mellett 1981-re elvégezte a Testnevelési Főiskola (ma Egyetem) edző szakát. 1980-81-ben a Medicor OSC technikai vezetője, 1983-tól 1990-ig az FTC vízilabdacsapatának edzője, közben 1986 és 1990 között az ifjúsági, illetve az utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya volt. A zöld-fehérekkel nyert két bajnokságot és két Magyar Kupát.

1991 és 1998 között a Ferencvárosi Torna Club ügyvezető elnökeként működött. A klub csapatai vezetése alatt huszonegy bajnokságot nyertek, a futballcsapat pedig bejutott a Bajnokok Ligájába. A tisztségről végül saját akaratából mondott le, de a vízilabda-szakosztálynak egy ideig még elnöke maradt. 1992-ben beválasztották a Magyar Vízilabda-szövetség elnökségébe, 2002-ben a Központi Sportiskola (KSI) vízilabda-szakosztályának elnöke lett.

Háromszor választották meg az év magyar vízilabdázójának (1969, 1970, 1971). 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapott. 1996-ban az egyesült államokbeli Fort Lauderdale-ben beválasztották az úszás halhatatlanjai, az International Swimming Hall of Fame tagjai közé, ugyanabban az évben került fel kéznyoma és aláírása a Magyar Sportcsillagok Falára. 2000-ben egy szavazáson az évszázad magyar vízilabda-válogatottjának tagja lett, az együttesbe az 1976-os montreali bajnokcsapatból kerültek be legtöbben. 2016-ban Papp László Budapest-Sportdíjat kapott.
Fia, Szívós Márton is válogatott, világbajnok vízilabdázó.

Az MTK Budapest együttérez Szívós István családjával, az FTC-vel, a KSI SÉ-vel, és osztozik fájdalmukban.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!