Atlétika
Jankovics Dániel

Egyre közelebb az élmezőny: Lipcsei 5.

Publikálva: 2015.03.27 Frissítve: 2015.04.08 Taekwondo

Negyeddöntőig jutott az MTK sportolója, az olimpiai súlycsoportos Taekwondo Európa-bajnokságon az oroszországi Nalcsikban, a 49 kg-osok mezőnyében. A tavalyi U21-es Eb-bronzérmes Lipcsei Claudia kevéssel maradt le az éremről, a 2014-es Eb-harmadik Gonda Ivettnek egy mérkőzés jutott.

Előzetesen érmet, érmeket várt a szakvezetés a csütörtökön rajtolt, első ízben rendezendő olimpiai súlycsoportos Európa-bajnokságon. A medáliákat a két klasszistól, Gonda Ivettől és Kotsis Edinától várták, de a fiatal Lipcsei Claudia az első napon a legeredményesebb magyar tudott lenni. Csak kevés választotta el attól, hogy dobogóra állhasson.
Az MTK sportolója, Lipcsei (49 kg) győzelemmel kezdett az Európa-bajnokságon, az örmény Avagyan ellen 13-0-s pontozással, és bejutott a negyeddöntőbe. Ott az első körben erőnyerő, második helyen kiemelt, török Rukiye Yildrim azonban megállította a fiatal magyart (6-9), pedig a második menetben még Claudia vezetett.

– A török lány eddigi két találkozásunk során is nagy különbségű győzelmet aratott ellenem. – mondta Claudia. – Most a harmadik menetig vezettem is, de végül fordítani tudott. A lényeg, hogy magamhoz képest a második meccsem is jól sikerült, ráadásul a mezőny egyik legjobbjától kaptam ki. Összességében elégedett vagyok.

Lipcsei végülis az ötödik helyet szerezte meg Oroszországban.

 

 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!