Tenisz
Piros Zsombor

Egy lépcsőfokot sem hagynak ki (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2019.03.01 Frissítve: 2019.02.28 Kézilabda

Golovin Vlagyimir az utanpotlassport.hu-nak nyilatkozott.

Február utolsó hetében a célegyenesbe fordultak a júliusi, győri U19-es női kézilabda Európa-bajnokság előkészületei. Megtartották a kontinenstorna sorsolását, a magyar csapat az első kalapból a spanyol, a montenegrói és a norvég csapat mellé került a C csoportba.

– Ezt a csoportot véltük a legkevésbé erősnek, azért választottunk – magyarázta Golovin Vlagyimir, a válogatott és az MTK Budapest vezetőedzője néhány perccel a győri sorsolás után. Bár a kézilabda utánpótlásában évről-évre változnak az erőviszonyok, a tavalyi eredményeket vizsgálva annyit megállapíthatunk, a magyar válogatott egyértelműen kiemelkedik a négyesből.

A most már juniorkorú lányok az augusztusi, lengyelországi U18-as világbajnokságon is szinte végig remekeltek, s talán ők mutatták a legjobb játékot az egész mezőnyben. Csak az oroszok elleni döntő nem sikerült úgy, ahogy szerették volna, ennek eredménye az ezüstérem. Így természetesen hazai pályán is csak az lehet a cél, hogy jusson el a fináléig a csapat. A junior-világbajnok szövetségi edző, Golovin azonban egyelőre óvatosságra intett. Elmondta, a kevés információ miatt az ellenfelek feltérképezése sem egyszerű feladat.

– Mindenképpen szerettük volna elkerülni, a franciákat, az oroszokat és a dánokat, örülünk annak, hogy ez sikerült. De nagyon nem lenne jó ötlet túlságosan előre tekinteni. Ugyanazt a stratégiát kell követnünk, mint egy évvel ezelőtt a juniorvébén, lépésről lépésre kell haladnunk. Ha mindjárt az elején azt nézzük, mi lesz majd az elődöntőben, könnyen elbotolhatunk idő előtt.

Persze, nehéz lenne, és nem is kell tagadni, hogy a kontinenstorna egyik legnagyobb esélyese a magyar válogatott. Már csak a tavalyi elsöprő sikerek miatt is mindenki kitűnő eredményt vár hazai pályán a csapattól.

– Próbáljuk levenni a terhet a gyerekekről. Van, akit doppingol, de előfordulhat, hogy valakit visszavet a hazai környezet okozta felfokozott érdeklődés. Ezért igyekszünk csak arra koncentrálni, hogy mit csinálunk a pályán. Bár kétségtelen, hogy a mi csapatunk az egyik favorit, de biztosan borzasztó nehéz lesz. Elég, ha arra gondolunk, hogy a skandináv játékosok ebben a korban nagy fejlődésen mennek keresztül. De nagyon bízom benne, hogy mi is javulunk a világbajnokságig ­– zárta az interjút Vova.

Forrás: utanpotlassport.hu

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!