Kézilabda
Andróczki Flóra

Egy félidőnyi remeklés Cegléden

Publikálva: 2017.02.12 Frissítve: 2017.02.11 Kosárlabda női

A női kosárlabda NB I 17. fordulójában Cegléden vendégszerepeltek az MTK Budapest női kosarasai. Nagy Dóráék az első félidőben gyönyörűen helytálltak európai kupainduló ellenfelükkel szemben.

Nem pusztán a két együttes legutóbbi, városmajori találkozója, de a tabellán elfoglalt helyezéseik, és a keretek összetétele is szörnyen nehéz mérkőzést ígért. Némi fogódzótt jelentett, hogy két nappal ezelőtt Kassán játszott Euro Cup meccset szombati ellenfelünk, és ez bizony kezdetben erősen meg is látszott.

Koch Dóra, Jankó Flóra, Zsovár Orsolya, Székely-Horváth Zsuzsanna és Turóczi Nikolett kezdtek kék mezben, egyből roppant élesen. Székely-Horváth Zsuzsa hárompontosát Jankó Flóra leválásból feltett két pontja követte, a kissé dekoncentrált ceglédieket már rögtön az első percekben sikerült megfogni.

Koch Dóra irányítómunkáját nagyszerűen segítette Székely-Horváth Zsuzsi, aki újabb triplát süllyesztett el a hazai gyűrűben. 14-4-es MTK Budapest vezetés volt az első tíz perc legnagyobb vendég fölénye, amiről az etapot záró sípszóig 19-18-as állás lett.

A megnyert első negyedben joggal zúgott a ceglédi szurkolók „Ébresztő!” buzdítása, a játék minden elemében kiegyenlítették a viszonyokat a lányok.

Rövid pihenő után Zsovár Orsi hármasa folytatta a pazar MTK-s szériát, azonban Cziczás László felrázta tanítványait, akik szoros, egészpályás letámadással sorban vette ki a labdát vendégeik kezéből. Fej-fej mellett termelve a pontokat, csak nehezen tudott magához ragadni vezetést a Cegléd. Először 27-26-nál sikerült, majd Koch Dóra és Zsovár Orsolya tempóival újból vendégvezetés, 33-31-es állás állt az eredményjelzőn. A rengeteg faulttal tarkított második tíz perc végére 46-46-os egál alakult ki.

A már második negyedben látott agresszív védekezést a nagyszünet után újból, ám jóval komolyabb intenzitással vetette be az ellenfél. Lépéshibák, a letámadásból származó elvesztett labdák lehetőséget teremtettek a második félidő elején, hogy a Cegléd végre kedvenc játékát játssza. Medgyessy Dóra kezdetben csöndes játéka után ellentmondást nem tűrően küzdött minden labdáért, majd támadó oldalon karmesterként osztotta a labdákat, melyhez partnerei is voltak, Maja Skorics első félidőben dobott 9 pontjára 21 továbbit termelt, de az ex-MTK-s Nagy-Bujdosó Nóra is 2/3 hárompontost, összesen 10 pontot jegyzett, korábban szerzett 7 egysége mellé.

A harmadik negyedet 27-9-re megnyerve, ekkor tudta először igazán realizálni különbségét a CEKK, így az utolsó játékrész némileg formalitás lett. A negyedik negyedben stabilan beállt a csapatok közti 20 pontos differencia, ami a valóságot hűen is tükrözi, mégis az első félidőben mutatott játék, a lányok becsületes munkája ennél talán többet érdemelt volna.

VBW Ceglédi EKK - MTK Budapest 93-69 (18-19, 28-27, 27-9, 20-16)

Legjobb dobók

VBW Ceglédi EKK: Skorics 30/3 pont, Medgyessy 17, Nagy-Bujdosó 17/6, Kányási 9/3, Katona 7

MTK Budapest: Zsovár 19/6 pont, Székely-Horváth 14/9, Turóczi 10, Jankó 8, Koch, Semsei 6-6

Csúnya soproni vereség után, újból közel teljesen egészséges kerettel, sikerült olyan játékot produkálnia a lányoknak, amire méltán lehetnek büszkék. A papírforma szerint náluk jóval tapasztaltabb, fizikális fölényben lévő, külföldi és magyar válogatott játékosok ellen sikerült csodás első félidőt nyújtani. Mindenki maximumot adott ki magából, ami ezúttal két negyeden át tudta csak meccsben tartani az MTK Budapestet, de azok elismerésre méltó momentumok voltak.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!