Atlétika
Nagy Marcell

Dolgoznak tovább

Publikálva: 2020.03.27 Frissítve: 2020.03.26 Evezés

Evezősszakosztályunkat is érintette az egész világot sújtó koronavírus-járvány, és a közeljövőben őket sem láthatjuk versenyezni. Szakosztályunk vezetőjét, Székely Balázst kérdeztük a jelenlegi állapotokról.

– Hogy vagytok?

Mindenki jól van, nincsenek komoly betegségek, sérülések, nem érintett senki a koronavírus-járványban, ami reméljük így is marad, bár természetesen nehéz lesz kivédeni.

– Milyen hatással volt rátok az, hogy elmaradnak a versenyek?

Nem egyszerű semmi mostanság számunkra sem. Nemrég kiderült, hogy az olimpiát is eltolják egy évvel, bár erre azért számítottunk. Polivka Dóra megnyerte az ergométeres könnyűsúlyú országos bajnokságot, és a válogatón tagja lett a volna a kétpárnak, amellyel megpróbálhatott volna kijutni az ötkarikás játékokra. Egész jó esélyekkel indulhatott volna, ám a jövő évig rengeteg tényező változhat, és lehetetlen megjósolni, akkor mi lesz. Krémer Eszter egypárevezősben második lett a válogatón annak ellenére, hogy serdülő korában versenyzett utoljára ebben a műfajban, ami biztató eredmény. Az ő esetében akár pozitív is lehet a halasztás, hiszen ha jövőre megnyeri a válogatót, akár ő is utazhat Tokióba. Az evezésben elég bonyolult a kvótaszerzési rendszer, át kell rágnunk az opcióinkat.

– Pedig egyre jobb eredményeket tudott felmutatni a szakosztályunk.

Február 22-én volt az ergométeres országos bajnokság, és ilyen jól még soha nem szerepeltünk: összesen öt bajnoki címet gyűjtöttünk be. Mondhatjuk, jól álltunk a felkészülésben a tavaszi és nyári versenyekre. 2019-ben a 8. helyen zártunk az egyesületi pontversenyen, ami az eddigi legjobb eredményünk, tehát folyamatosan fejlődünk.  

– Az olimpián kívül hol lettek volna a közeljövő meghatározó versenyei?

Júniusban lett volna a magyar bajnokság, bízunk benne, hogy ezt el lehet tolni, és akár még októberben is meg lehet tartani. Természetesen ez csak úgy megvalósítható, ha előtte egy-két viadalon részt vesznek az evezősök, hogy legalább formába lendüljenek. Immáron minden korosztályban büszkélkedhetünk kimagasló tehetségekkel, de a jelenlegi helyzetben a serdülő és ifi mezőnynek is várnia kell, hogy megmutassa tudását utánpótlás-világversenyeken. A Bujtás-Budai duó, valamint Pirik Dani, Szász Gergő és Pajor Krisztián is esélyes lett volna arra, hogy korosztályos megmérettetésen maradandót alkosson a nemzetközi porondon.

– Hogy tudjátok megoldani az edzéseket?

Nagy a tanácstalanság, nem tudjuk, mikor lesznek újra versenyek, de szeretnénk, ha formában maradnának sportolóink, ugyanakkor ezt a járvány idején nem könnyű megoldani. Azt a rendszabályozást hoztuk, hogy a 16 évnél fiatalabb, valamint a 60 évnél idősebb evezőseink nem látogathatják a telepet, határozatlan ideig. A 60 év felettiek a legveszélyezettebbek, figyelnünk kell rájuk, hiszen rengeteg masters versenyzőnk van, akik idősebbek. A 16 éven aluliak pedig nem tudnak, csak tömegközlekedéssel eljutni a telepünkre, ezt pedig nem kockáztathatjuk. Nagy kár ezért, hiszen számos fiatalt toboroztunk, akik emiatt most nem tudnak részt venni az edzéseken.

– És akik a két korosztály közé esnek?

Ők egyedül, vagy kettesével jönnek a telepre, de az öltözőt, az ergométereket, a konditermet nem használhatják. Átöltözve érkeznek kerékpárral vagy autóval, és rögtön vízre szállnak, így tudják elvégezni az edzésmunkát. Emellett néhány sportolónknak biztosítottunk eszközöket, amelyeket otthon tudnak használni.

– Kik azok a fiatalabb versenyzők, akikre érdemes lesz figyelni a jövőben?

Nagyon jól szerepelt egész évben a 13 évesek között Lipták Kíra, pedig csak tavasszal kezdett el evezni. Meg kel említenem Majsai Kristófot is, aki országos bajnokságot nyert ugyanebben a korosztályban és reméljük, hogy ők a 14 évesek között is szállítják majd az érmeket.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!