Atlétika
Moravcsik Angéla

Dobogós helyezések és töretlen fejlődés

Publikálva: 2015.03.27 Frissítve: 2015.03.26 Sakk

A hétvégén befejeződtek az MTK sakk-utánpótlásának versenyzési lehetőséget biztosító Budapest Ifjúsági Csapatbajnokság küzdelmei. Remek dolog, hogy egy évvel azt követően, hogy először elindult el az MTK az ifjúsági bajnokságban, eljutott oda, hogy az egyik legmeghatározóbb fővárosi utánpótlás-nevelő műhellyé vált.

A legutóbbi forduló eredményeinek ismertetése mellett az utánpótlás csapatok éves szereplését is górcső alá vesszük az alábbiakban. 

Hivatalos „A“ osztály (2000 értékszám alattiak):

Az MTK a versenynap előtt a 2-3. helyen állt a Kőbánya SC-vel azonos pontszámmal, de az utolsó fordulóban nem játszott a csapat, így a kiegyensúlyozott mérleggel (4 döntetlen mellett egy-egy győzelem és vereség) elért harmadik helyezést is nagyra kell értékelni.

Hivatalos „B” osztály (1600 értékszám alattiak):

Az MTK II. és III. csapata vett részt ebben az osztályban. A II. gárda egy darabig az első helyért is harcban volt, de a Barcza GSC II-től elszenvedett vereség után az ezüst megszerzésére nyílt reális lehetőség. Ehhez az utolsó fordulóban a közvetlen üldöző Sárkány DSE II. ellen kellett legalább döntetlent elérni. Ezt a minimális célt, meggyőző 3-1-es győzelemmel teljesítette túl az alakulat, hiszen Csontos Dávid, Wallis János és Pirity Máté is győzelemmel zárták az évadot.

Az MTK III. utolsó mérkőzésén Eörsi Pál szállította a becsületpontot. A III. együttes 7. helyen végzett a nyolccsapatos osztályban úgy, hogy a csoport másik harmadik sorszámú alakulatát, a Kőbánya SC III.-t, mind egymás elleni mérkőzésükön, mind a tabellán legyőzte, vagyis azt lehet mondani, hogy nem vallott szégyent.

Amatőr osztály (1400 értékszám alattiak) tavaszi kiírása:

Itt az MTK két csapata indult, mindkettő a középmezőnyben végzett (12. és 18. a 24 induló közül), de itt a legkevésbé sem a kiemelkedő eredmények hajszolása volt a cél, hanem, hogy minél többen sakkozhassanak, szokják a csapatbajnokságok légkörét, az edzők pedig megfigyelhessék versenykörülmények közt a játékosok teljesítményét. Említést és gratulációt érdemel a Lauder II. és I. gárdája, akik az iskolai csapatok kategóriájában első és harmadik díjat értek el, a főversenyben is előkelő pozícióban zárva (4. és 8.).

A Budapesti Ifjúsági Csapatbajnokság 7. fordulójában:

MTK II – Sárkány DSE II 3-1

Aquaréna-Kőbánya SC II – MTK III 3-1

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!