Atlétika
Nemes Rita

Délelőtt a kollégánk, délután és hétvégén a sportolónk (GALÉRIA)

Publikálva: 2019.11.20 Frissítve: 2020.06.11 Atlétika

Szabó Beatrix össze tudja egyeztetni az atletizálást a munkával.

Szabó Beatrix 2016-ban igazolt az MTK Budapestbe – Krizsán Xéniával és Nguyen Anasztáziával, valamint edzőjével, Szabó Dezsővel –, és azóta nagyot fordult vele a világ. Az atlétika mellett először négy, aztán hat órában vállalt munkát az MTK Budapest sportegyesületben, közben túlesett a „sportágválasztón”. A mindig mosolygós atlétával, kolléganővel ültünk le beszélgetni az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

– Lassan a negyedik évedet kezdett a klubban. Hogy emlékszel az érkezésedre?

– Akkoriban fektette le a klub az atlétikai szakosztály alapjait. Itt volt már Deutsch Domonkos, magasugró, illetve a gerelyhajító Magyari Zoltán és tanítványa, Moravcsik Angéla. Tetszett a hangulat, meg az elképzelés, hogy nagylétszámú szakosztály épül, illetve felújítják az atlétikai pályát, és – amiről akkor még csak álmodni mertünk – hamarosan átadják a fedett, fűtött Atlétikai Centrumot a Lantos Mihály Sporttelepen.

– Milyen tervekkel vágtál neki az MTK-s létnek?

– Eleinte az volt az elképzelés, hogy többpróbára kezdünk el készülni, hogy kiderüljön, mi megy jobban – így a futó-, ugró- és dobószámokat is csináltam –, aztán majd arra orientálódunk, amelyik bejön. A többpróbás felkészüléshez remek partner Krizsán Xénia, aki már országos csúcstartó. Nagyon jó viszonyban vagyunk, sokat segít, amolyan igazi példakép számomra, soha nem gondoltam, hogy vele készülhetek, nagyon tud motiválni.

– Most pedig eljött a pillanat, és igazi „saját” számot választottál magadnak.

– Igen, és ez a hármasugrás lett. Lehet, hogy távolban még indulok, esetleg a csapatbajnokságon magasban is, de mostantól a hármas lesz a fő számom. Abban rengeteg fejlődési lehetőséget látok. Kicsit hasonlít Naszti váltásához, aki vágtázóból lett távolugró, s lám, kijutott a dohai világbajnokságra, és csak pár centire van az olimpiai szinttől. Érdekes, hogy most meg vele készülök együtt.

– Élvezed?

– Nagyon! Persze, szerettem a többpóbát is, de így munka mellett már jobb, ha csak egy számra kell koncentrálni.

– Ha már munka. Az Új Hidegkuti Nándor Stadionba jössz minden munkanapon reggel, és innen mész – a Lantos Mihály Sporttelepre – edzésre. Mi a dolgod a klubban?

– A sportszolgáltatási igazgatóságon először a csapatsportok referense voltam, most pedig az egyéni sportágak tartoznak hozzám. Jó volt belelátni a kézi-, kosár-, röplabdázók életébe, de azért az egyéni sportok közelebb állnak hozzám. Tartom a kapcsolatot a szakosztályvezetőkkel, foglalkozom a tagdíjakkal, illetve néhány hónapja besegítek az atlétikai szakosztály munkájába is, a technikai, adminisztratív dolgokat intézem.

– Melyiket szereted jobban?

– Az atlétikát nehéz elengedni – mondja széles mosollyal –, de nagyon szeretem a munkámat is. Tavaly dilemmában voltam, felmerült, hogy inkább a sportszolgáltatás felé fordulok, mert nem úgy jöttek az eredmények, ahogy terveztem, de nem tudom abbahagyni. Ráadásul most nagyon feldob, hogy hármasugrásban mekkora lehetőségeim vannak. Nagyon motivál, hogy egyre jobb eredményeket érhetek el. Szóval most a szívem csücske a hármasugrás.

– Hogy egyeztetsz a két „szerelmed” között?

– Semmi gond nincs vele. Hat órát vagyok a stadionban, aztán megyek edzésre. Szóval minden csak szervezés kérdése. Ha akarod, akkor meg tudod oldani.

– Hogy képzeled el Szabó Beát, mondjuk öt év múlva?

– Ha még évekig csinálhatnám a kettőt együtt, és a sportban egyre eredményesebb lennék, az nagyon boldoggá tenne. Ha viszont nem megy, akkor itt, a munka vonalán erősítenék, akár nyolc órában, több területen is.

– 2024-ben néhány hármasugró összegyűlik Párizsban…

– Nem tudom, hogy mekkora a realitása az én olimpiai szereplésemnek, egyelőre a hazai mezőny élére szeretnék eljutni, aztán ki tudja…?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!