Atlétika
Nagy Marcell

Csapatjátékos az egyéni sportban, nagy szívvel

Publikálva: 2020.04.20 Frissítve: 2020.04.20 Tenisz

Az MTK Budapest tavalyi csapatbajnoki címének egyik legfőbb letéteményese idén is csb-zne, három országban is, de jelenleg nem lehet. Amikor lehet, Nagy Péter szívvel-lélekkel küzd a salakon hétről hétre, viszont a szívügye mindig is inkább a Davis-kupa volt, nem a saját egyéni karrierje. És most is önzetlenül segít, amikor itthon kell maradni: ha nem edz, egy teniszpálya jobbá tételéhez járul hozzá.

Egyesben három, párosban tizenkét ITF-future-tornát nyert már meg, 2014 és 2015 egyéni magyar bajnoka Nagy Péter, de a legemlékezetesebb mérkőzéseit a Davis-kupában játszotta, például amikor 2016-ban hatalmas, ötjátszmás csatában legyőzte az izraeli Dúdí Szelát, aki a legjobb 30 között is megfordult a világranglistán. Nagy Péter jelenleg 533. egyesben, 581. párosban, ahogy mondani szokták, volt már jobb is, de egy szívembert nem lehet ennyivel elintézni: bár van, aki jobban adogat vagy nagyobbakat üt az MTK Budapest játékosánál, a küzdőszelleme példaértékű a pályán. Immár egy hónapja pedig itthon izzad a számára fontos célokért – úgy a teniszpályán, mint a teniszpályáért.

– Igaz a hír, hogy Fucsovics Marcival is edzel mostanában?

– Igen, heti egyszer-kétszer.

– Hogy megy a közös munka?

– Szinten tartásról van inkább szó, mert ugye még hónapokig nincs verseny. Azért nehéz így motiváltnak maradni.

– Az jelenthet esetleg motivációt, hogy a saját játékod fejleszd, hogy bővítsd, színesítsd a repertoárod, vagy akár erősebbé tedd az adogatásod?

– Egy a világranglistán ötszázadik hely körüli ATP-játékos nehezen keres pénzt. Ez a vírus megakadályozta, hogy három ország csapatbajnokságán játszhassak. Ami nekem a legnagyobb bevételem, az most kiesett, alternatív megoldásokat kell kitaláljak arra, hogy pénzt tudjak szerezni, ezért nem tudok annyit kemény edzésekkel foglalkozni.

– Mi számodra a következő elérendő cél? Kétszeres egyéni magyar bajnokként, megannyi ITF-future-torna győzteseként, Davis-kupa-specialistaként mi lehet a következő lépcsőfok?

– Teniszben a céljaim nagy részét mar elértem, de persze vannak céljaim a jövőre nézve is. Például továbbra is szeretnék elérhető lenni a magyar válogatott számára, és bármikor segíteni a csapatot a Davis-kupában. Huszonnyolc éves vagyok, úgy érzem, még négy-hat év van a profi pályafutásomban, és ez alatt az idő alatt szeretnék eljutni a top kétszázba.

– Azt jól láttuk, hogy mostanában részt vettél a Mini Garros Tenisz Klub pályáinak gondozásában, játékra alkalmassá tételében? Ott is edzel mostanában?

– Igen, jelen helyzetben és általában is próbálok segíteni a Mini Garros teniszpályáin, ahol a családom dolgozik Turi Kati és Turi Zsuzsa irányításával. Édesapám, Nagy Mátyás is sokat segít és oktat teniszt mar jó sok éve. Most többet tudok segíteni, mert nem utazgatok annyit, legyen szó bármiről, ami teniszpályához kapcsolható. Heti egy-két edzésem van, ami a saját szintemhez fogható vagy amitől fejlődök, a többi időben csak a szintet tudom tartani.

– A párosbeli karriercsúcsod jobb az ATP világranglistáján, mint az egyesbeli, méghozzá több, mint száz helyezéssel. Inkább egyéni vagy inkább párosjátékosnak tartod magad?

– A pályafutásom elején inkább szinglijátékosnak mondtam volna magam, ott a négyszázkilencedik volt a legjobb helyezésem. Párosozni is mindig szerettem, de nem találtam állandó párt, akivel hosszabb ideig tudtunk volna együtt játszani. Jó barátommal, Borsos Gáborral sikerült bejutni a top háromszázba, ami szerintem nagyon szép teljesítmény. Most azt gondolom, összetett játékos vagyok, az egyénit valamint a párost is szeretem, és próbálok még fejlődni.

– Az idei eddigi utolsó nemzetközi versenyeden feladtad az első fordulós mérkőzésedet. Ha sérülés volt az oka, teljesen meggyógyultál már azóta?

– Igen, feladtam a mérkőzést, de azt mar a koronavírus-fertőzés veszélye miatt tettem. Semmiféle sérülésem nem volt, már aznap Magyarországra szerettem volna utazni. Másnap törölték is az egész versenyt.

– Van esetleg valami hobbid, amivel el tudod magad foglalni és ki tudsz vele kapcsolódni ebben a karanténos időszakban?

– Igen, nagyon szeretek olvasni, és most, hogy több időm van, elég sokat olvasok. Mostanában tanulok gitározni is nagyon alap szinten. Kártyázni is szeretek, mindenfélét, römit, pókert, esetleg backgammon és társasjátékok is szóba jöhetnek. Sportolóként pedig az alap-állóképességemet próbálom leginkább fejleszteni a karantén idején, sokat futok, hosszú távokat és explozív sprinteket is.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!