Karate
Hárspataki Gábor

Cél a junior vb!

Publikálva: 2019.01.28 Frissítve: 2019.01.29 Brüll Alfréd Akadémia

Borda Kiara mind a négy szerrel fejlődni akar.

A Brüll Alfréd Akadémia támogatásával dolgozik a jövőbeni sikerein az MTK Budapest egyik kiemelkedően sikeres szakosztályában, ritmikus gimnasztika sportágban Borda Kiara.

– A 2018-as évem kicsit felemásan sikerült. Az év eleji versenyeken kifejezetten jól teljesítettem, de az év végi válogató versenyeken már hullámzóan. Az eredményeimnek köszönhetően mindazonáltal junior válogatott lettem, és bízom az ez évi kiegyensúlyozottabb teljesítményemben.

2019 nagyon fontos év a fiatal versenyző számára, hiszen sportágában idén új megmérettetésre lesz alkalom.
 
– Ritmikus gimnasztikában idén rendeznek először junior világbajnokságot, ahol egyéniben országonként négy gyakorlatot mutathatunk be. Nagyon szeretnék itt legalább egy szerrel elindulni, ezért az edzéseken és a következő versenyeken a legjobbat igyekszem kihozni magamból. Célom,mind a négy szerrel fejlődni és az év végi válogató versenyeken jól szerepelni.
 
Az akadémia tagság sok tekintetben hozzájárul a felkészüléshez.
 
 – Számomra nagy segítség,hogy a Brüll Alfréd Akadémia tagja lehetek. Egyrészt lehetőségem van az edzések óraszámát növelni, plusz balett- és táncórákat venni, amik elengedhetetlenek a fejlődésemhez. Másrészt több nemzetközi versenyen szerepelhetek, ahol be tudom bizonyítani felkészültségemet.Hálás vagyok edzőimnek, Deutsch-Lazsányi Erikának, Koch-Tiringer Tímeának, Gelle Noéminek és Lauber Zsófiának és egyesületemnek a kiemelt lehetőségekért és a támogatásért.
 
 

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!