Kézilabda
Kobela Tamara

Budafokra utazunk

Publikálva: 2018.03.15 Frissítve: 2018.03.15 Labdarúgás

Első idegenbeli bajnoki meccsünk következik.

A Merkantil Bank Liga 25. fordulójában a 19. helyezett Budafoki MTE otthonába látogatunk. Ellenfelünk 2018-as mérlege eddig felemás, hiszen a Soroksár ellen 3-0-ra kikaptak, azonban a Szegedet idegenben le tudták győzni 2-0-ra. A szezonban mindössze öt alkalommal ünnepelhettek győzelmet, ebből hármat hazai pályán.

A mieink 2018-ban minden lehetséges pontot begyűjtöttek eddig a bajnokságban, igaz, ez a Szolnok ellen egyáltalán nem volt könnyű. Kedden, kupameccsen az Újpest otthonában szenvedtünk 2-1-es vereséget, így vendéglátóink többet pihenhettek a találkozóra.

Mindössze két mérkőzést játszottak egymás ellen a csapatok az NB I-ben, ebből egy MTK győzelem és egy döntetlen született. A másodosztályban három alkalommal futottunk össze a Budafokkal, mindháromszor mi nyertünk. Tavaly augusztusban, hazai pályán, simán, 4-1-re győztük le a piros-feketéket.

A második gólunkat Balogh Béla szerezte azon a találkozón, de rá ezúttal sérülés miatt nem számíthat Feczkó Tamás. Gera Dániel, Bori Gábor, Baki Ákos és Hrepka Ádám szintén sérülés miatt kénytelen kihagyni az összecsapást.

A találkozót Veizer Roland vezeti, Csatári Tibor, Márkus Péter és Lovas László segítségével.

A jegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos információk ITT találhatóak.

Merkantil Bank Liga, 25. forduló
Budafoki MTE–MTK Budapest
2018. március 16. 15:00 – Budafoki MTE Sporttelep

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!