Kajak-kenu
Korisánszky Dávid

Búcsú a fegyvertől

Publikálva: 2018.02.28 Frissítve: 2018.02.28 Vívás – tőr/párbajtőr

Fóris Erika a jövőben a párbajtőrre fekteti a hangsúlyt.

Az MTK Budapest kerekesszékes vívója úgy döntött, a jövőben kizárólag a párbajtőrre koncentrál, és  a jövőben tőrben nem versenyez. Búcsúzóul az egri világkupán szerepelt utóbbi fegyvernemben, ahol a legjobb 16-ig jutott.

 – Öt és fél éve vívok, és a tőrrel megkaptam a sportnak az alapjait, később jött csak a párbajtőr. A közelmúltban – főleg a világbajnokságot követően – tisztán látszott, hogy utóbbiban sokkal jobban fejlődők. Ezért szeretnék erre több időt fordítani, mert ha abbahagyom a tőrözést, akkor teljes erőbedobással összpontosíthatok a párbajtőrre.

Vívónk a tőrözéshez kötődő legszebb pillanatáról is mesélt.

 – Legtöbbször csereként versenyeztem, hiszen klasszis sportolók alkotják a magyar válogatottat, de a pisai világkupán az elődöntőben bekerültem a csapatba. Ugyan a döntőbe kerülni nem sikerült, a bronzérmet megszereztük, ezért ez volt a legmeghatározóbb tőrrel kapcsolatos élményem.

A 2018-as évben újra jelentős megmérettetéseken szoríthatunk sportolónknak, immáron kizárólag párbajtőrben.

 – A közeljövőben háromnapos edzőtáborba utazunk, majd március 8-án világkupaversenyen veszünk részt, ahol már csak a párbajtőrben indulok. Nyáron Varsóba utazunk, újabb világkupaversenyre, ahol csapatban és egyéniben is indulok, így arra nagy lelkesedéssel készülök.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!