Atlétika
Nagy Marcell

Bronz a Spring Cup-ról

Publikálva: 2019.04.02 Frissítve: 2019.04.02 eSport

FIFA Pro Clubs csapatunk harmadik helyen zárt a TFSE tavaszi versenyén.

16 csapat részvételével zajlott a TFSE csapata által szervezett Spring Cup, amelyen a három bajnoki osztály mindegyikéből érkeztek egyesületek. Többek között a Vasas, a DVSC, a DVTK, az UTE és a Honvéd is nevezett, így színvonalas tornára volt kilátás. 

Csapatunk a Nice Gaming, a Hartmann esport és a Fertőszentmiklós eSport mellett került a B csoportba. Az első körben döntetlen a Nice Gaming ellen, a másodikban háromgólos siker a Fertőszentmiklóssal szemben, a harmadik körben pedig a Hartmann elleni 1-2 azt jelentette, hogy hét ponttal a csoport első helyéről várhattuk a folytatást. 

Az negyeddöntőben a Honvéd ellen léptünk pályára, és ismét győzelemnek örülhettünk, 2-1-re  nyertünk, ezzel továbbjutottunk az elődöntőbe, ahol a Trollfoci-Hálószaggató eSport várt ránk, és balszerencsés módon, az utolsó percekben kapott góllal elütöttek minket a döntőbe jutástól. 

A bronzmérkőzésen a rendező TFSE eSport volt az ellenfél, akik ellen érvényesült a papírforma, és háromgólos győzelemmel a bronzérem csapatunké lett. A torna végső győztese – csoportunk második helyezettje, – a Nice Gaming lett. 

Köszönjük a TFSE-nek a szervezést, várjuk a következő kupát!

Az MTK Budapest eSport szakosztály támogatója:

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!