Atlétika
Vári Péter

Bravúr a Városmajorban

Publikálva: 2016.10.22 Frissítve: 2016.10.22 Röplabda

Alberto Salomoni együttese három szettben verte a tavalyi ezüstérmest.

MTK Budapest – Vasas-Óbuda 3-0 (21, 25, 19)

MTK Budapest: Szűcs K., Papp O., Hackl, Lutter, Lakatos, Petőváry
Csere: Nagy F. (liberó), Kilyénfalvi, Horváth Z.
Vezetőedző: Alberto Salomoni

Vasas-Óbuda: Szedmák, Rountree, Sklar, Török K., Hardy, Kountoura
Csere: Bánlaki (liberó), Durst, Kiss G., Németh A.
Vezetőedző: Jókay Zoltán

A női röplabda NB I nyitófordulójában az MTK Budapest ellenfele nem más volt, mint a tavalyi ezüstérmes Vasas-Óbuda, amellyel kétszer is találkozott a felkészülés során. Mindkét mérkőzés 2-2-es döntetlennel ért véget, így ezúttal is szoros összecsapásra számíthatott a városmajori csarnokot megtöltő közönség.

A hazaiaknál tétmeccsen is bemutatkozott az Újpestről érkező Lakatos Enikő, illetve a Kaposvárról igazolt Horváth Zita, míg a vendégeknél kezdőként kapott lehetőséget a tavaly még az MTK-t erősítő Török Kata.

Az első játszma eleinte kiegyenlített játékot hozott, az első technikai szünetben Jókay Zoltán tanítványai vezettek 8-6-ra. De a kék-fehérek nem kapkodtak, nem idegeskedtek, mindenki tette a dolgát, így 13-10-nél már a vendégek mesterének kellett időt kérnie. Az MTK Budapest a szett végéig tartotta 3-4 pontos előnyét, így önbizalommal telve várhatta a folytatást.

A második játszma még az előzőnél is kiegyenlítettebb játékot hozott, elvétve nőtt 1-2 pontnál nagyobbra a különbség a felek között. A kék-fehérek továbbra is remekeltek, egytől-egyig pontosan végrehajtották az előzetesen megbeszélteket. 21-21 után három időkéréssel próbálta saját javára fordítani az állást a két szakember, végül a hazaiak bírták jobban idegekkel, és így bebiztosították a pontszerzést.

A harmadik játszmára megtörni látszott a vendégek hite, önbizalma, már az első technikai szünetben négy pont volt a hazaiak előnye. Az idő múlásával a kék-fehérek egyre inkább lendületbe jöttek, míg Jókay Zoltán tanítványai elengedni látszottak a győzelmet, sőt, a pontszerzést. Teljesen megérdemelt volt az MTK Budapest győzelme – még ilyen arányban is –, mivel a játék minden elemében rendkívül erős ellenfele fölé tudott nőni.

A kék-fehérek következő meccsüket október 31-én, az UTE otthonában játsszák.

Alberto Salomoni: – Nagyon örülök a lányok és a közönség miatt. Megmondtam a meccs előtt is, hogy a megfelelő mentalitás a lényeg, onnantól az eredmény csak másodlagos. Ez fantasztikus siker, nagyon boldog vagyok, de tovább kell lépnünk, innentől a következő meccsre koncentrálunk.  

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!