Bemutatjuk Nagy Marcellt

A Brüll Alfréd Akadémia ígéretes rúdugróját kérdeztük pályafutásáról.

– Mikor kezdtél el atletizálni?

– Elég kicsi koromban, körülbelül 5-6 éves lehettem, amikor lementem a pályára. A bátyám már korábban ezt a sportot választotta, ezért is találtam vonzónak az atlétikát, és azóta is űzöm.

– Nem is flörtöltél másik sporttal?

– Gondoltam rá, hogy az amerikai focit elkezdjem az atlétika mellett, de végül abból nem lett semmi.

– Hogyan kötöttél ki a rúdugrásnál?

– Körülbelül 4-5 éve szakosodtam az atlétika ezen ágára. Az edzőim, Szabó Dezső és Molnár Krisztina is ezzel foglalkoztak, utóbbi kérdezte meg, ki akarjuk-e próbálni. Olyannyira megtetszett mindenkinek, hogy igazi verseny volt azért, hogy ki mehessen rudat ugrani heti egy-két alkalommal. Engem is azonnal magával ragadott, és immáron ez a fő számom.

– Mit találsz benne vonzónak? Nem veszélyes?

– De, az egyik legveszélyesebb az atlétikán belül, viszont maga az érzés olyan, mintha repülni tudna az ember. Az élmény, amit a sikeres kísérletek adnak leírhatatlan, és nagyon különleges az, amikor már a levegőben tudom, átvittem az adott magasságot. Nagyon nehéz, komplikált a mozgásforma, picit hasonlít a tornához, ezért is olyan élvezetes.

– Milyen adottságok szükségesek, hogy valaki sikeres rúdugró legyen?

– Sprinter gyorsasága, távolugró elugrása és gerelyhajítónak az ereje kell, tehát nagyjából az atlétika összes számának a készségeit kell ötvözni. Előny az is, ha valaki magas, illetve hosszú végtagokkal rendelkezik, de enélkül is lehet sikereket elérni. Én sem vagyok hórihorgas, de például a korábbi világcsúcstartó, Renaud Lavillenie sem (A francia rúdugró 1.77 m magas. A szerk.) Mentálisan is nagyon erősnek kell lenni, talán még jobban kell koncentrálni, mint más sportágaknál, hiszen rendkívül összetett a mozdulatsor.

– Melyel voltak az eddigi legnagyobb sikereid?

– Az idei fedettpályás szezon álomszerű volt. Az egyéni csúcsomon húsz centit javítva nyertem a felnőtt országos bajnokságot úgy, hogy a nemzeti csúcstartó, Bagyula István is ott volt a nézők között, ami fantasztikus érzés volt. Nemzetközi szinten az EYOF-on elért hetedik helyemre vagyok a legbüszkébb, bár végezhettem volna előrébb is.

– Ki a példaképed?

– Szergej Bubkát mondanám, ugyanis szenzációs, amit véghez vitt, és ő marad számomra mindig a legjobb rúdugró. Ha szakágon kívülit kellene mondani, akkor Usain Boltot, vagy Carl Lewis-t választanám. Utóbbi mindenben kiváló eredményeket ért el: sprintben, távolugrásban, váltóban. Kiskoromban olyan szerettem volna lenni, mint ő.

– Van babonád vagy fura szokásod a versenynapokon?

– Nem jó, ha valamihez annyira ragaszkodunk, ezért próbálok ezekről leszokni. Nem szeretném, hogy ilyen apróságok befolyásolják az önbizalmamat. Azért van kijelölt trikóm, amit felveszek a fontosabb viadalokra, plusz piros Vitatigrist szoktam inni a versenyek előtt.

– Mik a célok 2020-ra, illetve hosszú távra?

– Szeretném az egyéni csúcsomat 5.30-5.40 méter környékére feltornászni, valamint kijutni a világbajnokságra, bár ezt a napokban későbbre halasztották. Természetesen folyamatosan szeretnék fejlődni, javítani a technikámon, gyorsítani, illetve tökéletesíteni az elugrásomat. Hosszú távon mindenképp szeretnék minél több világversenyen részt venni.  

Ezt olvastad már?