Atlétika
Krizsán Xénia

Babos Timiék bejutottak az elődöntőbe Indian Wells-ben

Publikálva: 2018.03.14 Frissítve: 2018.03.14 Tenisz

A magyar-francia kettős brékhátrányból fordított az első játszmában.

BNP Paribas Open (8 648 508 dollár, kemény pálya), páros, negyeddöntő:
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 4.)–Andrea Hlaváčková Sestini, Monica Niculescu (cseh, román, 5.) 6:4, 6:3

A mérkőzés 78 percig tartott Indian Wellsben.

– Természetesen ez sem volt egyszerű meccs. Nagyon agresszívan és jól kezdett az ellenfél. Mi picit nehezebben éreztünk rá a játékra. Nagyon sok szoros gém volt, de minden helyzetet mi oldottunk meg jobban. Ezért tudtuk megnyerni az első szettet. Utána egyre jobban játszottunk. Nyilván örülök, mert sosem könnyű, volt párostárs ellen játszani. Jó kettőssel találkoztunk: kétszettes győzelem, ez a legfontosabb. Szerdán teniszedzés és kondi, készülök az egyesre és a párosra. Így kombinált a szabadnap. Majd csak csütörtökön lépünk pályára. Szerencsére már jobb állapotban van a bal lábam. Várom a következő mérkőzést. Örülök, hogy folyamatosan javul a játékunk, ez a lényeg – nyilatkozta Timi saját honlapján.

Timi – és Kristina Mladenovic – idén másodszor találkozott a cseh játékossal, aki ezúttal szerepelt először közös versenyen új társával, a román Monica Niculescuval. A magyar-francia kettős a januári Australian Openen nagy csatában nyert Andrea Hlaváčková Sestini és a tajvani Csan Latisha ellen.

Indian Wellsben is nagy küzdelmet hozott a 43 perces első játszma. A cseh-román kettős 1:1 után 40-re nyerte el ellenfele adogatását, majd ugyancsak 40-re veszítette el a sajátját. Timi és Mladenovic 4:3 után 40-30-ra vezetett fogadóként, de nem sikerült az újabb brék.

A kilencedik gémben a negyedik helyen kiemelt kettős 30-40-ről mentette meg saját játékát, ez pedig döntőnek bizonyult. Timi és társa a következő játékban három szettlabdához jutott fogadóként és éltek a lehetőséggel.

A második játszma már egyszerűbben alakult. Timi és Mladenovic 3:2 után brékelt 15-re. Ezután a cseh-román kettős elnyerte ellenfele adogatását, de utána újra elveszítette a sajátját. A magyar-francia páros a következő két játékot – először fogadóként – 30-ra nyerte, így bejutott a legjobb négy közé.

Timi és Kristina Mladenovic következő ellenfele a Jekatyerina Makarova-Jelena Vesznyina vagy a Lara Arruabarrena-Arantxa Parra-Santonja kettős lesz.

Forrás: babostimea.hu
Fotó: Getty Images

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!