Kézilabda
Kobela Tamara

Babos Tímea feladta első mérkőzését

Publikálva: 2019.01.29 Frissítve: 2019.01.29 Tenisz

Babos Tímea az első fordulóban búcsúzott a thaiföldi Huahinban zajló 250 ezer dollár (69,6 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornától, miután a második játszmában feladta a szlovén Tamara Zidansek elleni mérkőzését.

A magyar játékos (a világranglista 65. helyezettje) az első gémben rögtön három bréklabdához jutott, de végül az adogató szlovén teniszező (74.) került előnybe, aki 28 percnyi játékot követően megnyerte a nyitó szettet. Babos az elbukott játszma után rosszulléte miatt ápolást kért, a rövid kényszerszünet után folytatta a játékot.

A második szettben a magyar teniszező megnyerte ugyan az első adogatójátékát, de Zidansek 2:1-es vezetését követően ismét brékelőnyhöz jutott, ezt követően az MTK Budapest tensizezője feladta a mérkőzést.

Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Tamara Zidansek (szlovén)–Babos Tímea 6:0, 3:1-nél Babos feladta

Néhány órával a meccs után Babos Tímea a Facebookon azt írta, rosszullét miatt adta fel a találkozót a tornán, amelyre gyakorlatilag „címvédőként” érkezett – tavaly ezt a viadalt Tajvanon rendezték, és Babos nyerte meg, majd az esemény az idei évre Thaiföldre költözött.

Sajnos tegnap egész éjjel hánytam, rendkívül fáradt és kimerült vagyok. Nagyon sajnálom a versenyt, fantasztikus a hely és címvédőként jöttem, készen álltam a harcra, de ma szélmalomharcot vívtam, esélyem sem volt – írta Babos az Facebook-posztjában.

Miután a 25 éves teniszező egy évvel ezelőtt ezen a héten 280 pontot szerzett, ezt kellett volna megvédenie a WTA világranglistáján, ám miután most csak egy pontot kap, a jövő heti rangsorban a jelenlegi 65. helyéről jelentősen hátrébb fog esni.

Ha most készítenék el a jövő heti listát, akkor Babos a 98. pozícióban állna, viszont előfordulhat, hogy a hét további teniszeredményei úgy alakulnak, hogy kiesik az első 100-ból. Ilyen legutóbb öt éve, 2014 októberében fordult elő a magyar játékossal – akkor a 114. helyen jegyezték az október 20-i lajstromban. 


(Forrás: MTI(nso.hu)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!