Kézilabda
Koronczai Petra

Az első öt forduló

Publikálva: 2016.07.23 Frissítve: 2016.07.24 Kézilabda

Alakul a női kézilabda NB I menetrendje, ezúttal az első öt forduló ellenfeleit tekintjük át.

Elkészült a K&H női kézilabda liga sorsolása. A mérkőzések sorrendje végleges, azonban a pontos időpontok egyeztetése még folyamatban van. A kék-fehérek a tavalyi, rémálomszerű sorsolás után idén kicsit szerencsésebbek voltak: akkor az első öt fordulóban a Debrecen, az FTC, a Dunaújváros, a Fehérvár és a Siófok várt az MTK Budapestre. Fortuna ezúttal kicsit kegyesebb volt Golovin Vlagyimir együtteséhez.

1. forduló: Dunaújvárosi Kohász KA

Már az első fordulóban korábbi csapattársaival találhatja szembe magát a tavasszal még az MTK Budapestet erősítő Termány Rita, aki remek formába lendült Golovin Vlagyimir kezei között. Kérdés persze, hogy mennyi lehetőséget kap a bizonyításra a friss EHF Kupa-győztes Dunaújvárosban. A 2015/16-os szezonban kétszer találkoztunk a DKKA-val az alapszakaszban: idegenben 33-23-as, az Elektromos Csarnokban pedig 28-22-es vereséget szenvedtünk.

2. forduló: Békéscsabai ENKSE

Olga Nyikolajenko épp a lila-fehérektől érkezett a nyáron az MTK Budapesthez, amelynek 11 gólt dobott a két együttes harmadik egymás elleni meccsén tavaly. Négyszer is találkozott a két gárda a 2015/16-os szezonban, váltakozó sikerrel. Az első, októberi találkozó 26-26-os döntetlennel ért véget, a második mérkőzésen – némi meglepetésre – a Békéscsaba nyert az Elektromos Csarnokban 32-29-re. A rájátszásban Golovin Vlagyimirék nyertek 24-23-ra idegenben, majd 31-16-ra a fővárosban.

3. forduló: Budaörs

A harmadik fordulóban a szintén jól ismert Budaörs látogat az Elektromos Csarnokba. Mihály Attila lányaival is négyszer volt szerencsénk találkozni. Ebből a párosításból már jobban jöttek ki a kék-fehérek, mint a Békéscsaba elleniből: négy mérkőzésen nyolc pontot szereztek, mindannyiszor magabiztosan győzve (34-26, 28-19, 28-17, 29-19) az utolsó helyen végző budaörsiek ellen.

4. forduló: Győri Audi ETO

A negyedik fordulóban a bajnokság valószínűleg legnehezebb meccse vár Golovin Vlagyimir együttesére, a bajnoki címvédő Győri Audi ETO ellen, ráadásul Győrben. Görbicz Anitáékat tavaly sem igazán tudtuk megszorongatni: hazai pályán nagyot küzdve, 27-12-re kaptunk ki, míg a győri meccsen 38-16-os vereséget szenvedtünk. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a kék-fehérek ekkor három nap alatt a második bajnoki mérkőzésüket játszották.

5. forduló: Elios Kispest NKK

Az ötödik körben az újonc Elios Kispest NKK lesz az MTK Budapest ellenfele. A XIX. kerületi gárdában is lesz legalább egy ismerős arc, Balog Beáta személyében, aki tavaly még a kék-fehéreket erősítette.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!