Ritmikus gimnasztika
Pigniczki Fanni

Arccal a világbajnokság felé

Publikálva: 2017.01.26 Frissítve: 2017.01.26 Úszás

Tóth Ramonnal, az MTK Budapest úszószakosztályának edzőjével beszélgettünk.

– Hogy halad a felkészülés?

– Az ünnepek utáni első hét még a belerázódásról szólt, de most már töretlenül készülünk a nyári feladatokra. Persze az évnek ebben a szakaszában az influenza és az egyéb megbetegedések megtizedelik a társaságot, de aki itt van, az becsülettel végzi a dolgát.

– Melyek lesznek az idei év legfontosabb versenyei?

– A felnőttek számára egyértelműen a nyári világbajnokság a legfontosabb, amelyen Kozma Dominik lesz érdekelt, megvannak már a szintidői. Közvetlenül utána következik az ifjúsági Európa-bajnokság, amelyet az izraeli Netánjában rendeznek. Gyurinovics Fanni tavaly nyáron a 4x200-as gyorsváltóval ifjúsági Európa-bajnok lett, idén is ez a cél, illetve egyéni számokban a dobogó.

– Hímer Krisztofer mellé három új úszó csatlakozik idén a Brüll Alfréd akadémisták között: Ollé Mónika, Gyurinovics Fanni és Sári Péter. Jelent ez bármilyen változást a gyakorlati munkában?

Remek dolog, hogy az általuk az előző évben elért eredmények megbecsülésre kerülnek. Ez persze kihat a munkára is. A srácok innentől nemcsak önmagukért úsznak majd, hanem lebeg a szemük előtt még egy cél. Mi is próbálunk úgy dolgozni, hogy minél tovább bent tudjanak maradni ebben a rendszerben, ahogy ez sikerült Hímer Krisztofernek is.

– Ő ott lehet az ifjúsági Európa-bajnokságon?

Krisztofer ugyan tavaly indult a hazai rendezésű ifi Eb-n – serdülőként, de idén nehezebb dolga lesz. Önmagában már a kvalifikáció is nagy szó lenne, mivel a szintidők is sokkal erősebbek. Az ő ideje a jövő évi ifi Eb-n jöhet el. Persze könnyen rám cáfolhat, mindössze 17 éves, még bőven adódhatnak nála olyan élettani változások, amelyek javíthatnak az idején.  

 

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!