Atlétika
Krizsán Xénia

Arannyal felérő bronz (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2019.05.22 Frissítve: 2019.05.21 Rövidpályás gyorskorcsolya

Hatalmas nemzetközi elismerésben részesült Talabos Attila.

A szarajevói téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) három aranyérmet szerző, Brüll Alfréd akadémista,  rövidpályás gyorskorcsolyázó legjobb férfi sportolóként harmadik helyezett lett az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) szemináriumán átadott Piotr Nurowski-díj téli versenyében.

A Legjobb fiatal európai sportoló díjat a korábbi lengyel teniszezőről nevezték el, aki 2010-ben tragikus körülmények között, a szmolenszki repülőgép-balesetben hunyt el. Piotr Nurowski 1973 és 1980 között a Lengyel Atlétikai Szövetség, majd 2005-től a Lengyel Olimpiai Bizottság elnöke, valamint a gyermek – és utánpótlássportért felelős sportszövetség alelnöke volt.

A sportemberről elnevezett díjjal téli és nyári sportágakban vitézkedő sportolókat is elismernek – magyarként korábban az úszó Késely Ajna és Nagy Réka is szerepelt a jelöltek között, és mindketten második helyen zártak. A téli sportolóknál most először volt magyar jelölt Talabos Attila személyében, aki végül holtversenyben harmadik lett.

A díjat az EOC 40., Bécsben rendezett szemináriumán adták át, amelyen a Magyar Olimpiai Bizottságot Kulcsár Krisztián, elnök és Vékássy Bálint, főtitkár képviselte, illetve Attilát egyik edzője, Lakatos Tamás is elkísérte.

– Az öt legjobb sportoló külön-külön is bemutatkozott, kis beszéddel, amely jól sikerült Attilának – mesélte a hazaút közben Lakatos Tamás. – Az eredményhirdetésre este, ünnepélyes keretek között került sor, ekkor tudtuk meg, hogy harmadik helyen végzett, aminek nagyon örültünk. Az elismerés mellé  5 ezer euró díjazás is jár, amelyet Attila további felkészülésére fordíthatunk.

Talabos Attila is rengeteg élménnyel tért haza a bécsi rendezvényről, amely miatt „igazoltan” hiányzott a pénteki és a szombati edzésekről. A fiatal sportoló már a felnőtt olimpiai kerettel készül, de az életkora miatt a következő szezonban indulhat a 2020. januári téli ifjúsági olimpián (YOG) is, amelyre a svájci Lausanne-ban kerül sor.

– Két és fél napot töltöttünk Bécsben, ahol kellemes és hasznos programokon vettünk részt – kezdte beszámolóját Talabos Attila. – Péntek este vacsorával egybekötött fogadáson voltunk, melyen a sportolók mellett az európai országok olimpiai bizottságainak képviselői is jelen voltak. Szombat délelőtt a jelöltek bemutatása következett, itt mind az öten másfél-két percet kaptunk arra, hogy angolul beszéljünk magunkról és a céljainkról. Előre megírtuk a beszédet, úgy érzem, jól sikerült elmondanom. Este jött a legizgalmasabb rész, a gálavacsora, hiszen ott hirdették ki a végeredményt, vasárnap délre pedig már itthon is voltam. Nagyon örülök a harmadik helynek, ez is hatalmas elismerése az előző szezonban elért eredményeimnek.

Az öt jelölt között Talabos Attila volt az egyedüli férfi sportoló, így a harmadik helye aranyéremmel ér fel: ő lett a legjobb fiatal férfi európai téli sportoló.

Szívből gratulálunk Attilának és edzőinek!

Forrás: moksz.hu, fotó: MOB

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!