Atlétika
Jankovics Dániel

Aki Torghellével is mer ütközni (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2017.10.01 Frissítve: 2017.09.30 Labdarúgás

Schäfer András még csak 18 éves, de már rendszeresen játszik az NB II-es listavezető MTK Budapestben. Ráadásul nem is akárhogyan, Garami József egyenesen az Aranycsapat legendájához hasonlította. Schäfer nem kegyelmez csapattársainak és az ellenfélnek sem, utóbbiért Torghelle Sándor már duplán megjutalmazta. A csakfoci.hu interjúja.

– A csapattársaid azt mondják, hogy kemény, vagány srác vagy, aki senkitől nem ijed meg a pályán. Igazuk van?

– Örülök, ha így látják. A keménység és a határozottság mindig jellemző volt rám. Szombathelyen leginkább ezzel tűntem ki, meg a gyorsaságommal, az MTK-nál viszont megtanítottak focizni is. Fekszik nekem ez kispasszos játék, érzem is, hogy sokat fejlődtem.

– Torghelle Sándor szerint annyi rúgást még az ellenféltől sem kap, mint tőled edzésen.

– Előfordult már, hogy ráléptem a bokájára… Ezerrel pörgök az edzéseken is, fiatal vagyok, be kell bizonyítanom, hogy helyem van a csapatban. A srácok már megszokták, hogy ilyen vagyok, eleinte persze folyamatosan hallgatnom kellett a megjegyzéseiket. Örülök egyébként, ha edzésen vagy meccsen „beszólogatnak”, mivel ezek építő jellegű kritikák.

– A szakemberek a keménységeden kívül a technikai tudásodat és a fejjátékodat is kiemelik. Sőt, Garami Józsi bácsi egyenesen Bozsik Józsefhez, az Aranycsapat legendájához hasonlított…

 – Nagyon jólesnek ezek a dicséretek, Józsi bácsié pedig különösen, még akkor is, ha túlzónak érzem. Azért is örülök az ő szavainak, mert az első három meccsen, amelyeken élőben megnézett, nem ment jól a játék, mégis látott bennem valamit.

– Azt is kiemelik veled kapcsolatban, hogy kis túlzással szinte minden poszton tudsz játszani.

– Voltam már a védelem minden részén, most ugye középpályást játszom, de előfordult, hogy centerként számítottak rám. Legszívesebben belső védő lennék, de úgy érzem, hogy a 180 centimmel alacsony vagyok hozzá, viszont egy-két centi még van bennem…

– Mondtad, hogy a csapattársaid már megszokták a stílusodat, az ellenfelek, hogy viszonyulnak hozzá?

– A Nyíregyháza elleni meccsünk előtt Sanyi mondta, hogyha Rudolf ellen úgy játszom, ahogy ellene szoktam edzéseken, akkor dupla üdítőm lesz. Lett is dupla üdítőm… Nem nagyon nézem, hogy ki az ellenfél, játszom azt, amit tudok, teljes erőbedobással. Persze, ez nem mindig tetszik mindenkinek. Volt olyan, hogy az ellenfél kapusa beszólt, konkrétan annyit mondott: „mit akarsz te kis t…ny?”. Rosszul tette, mert Sanyi azonnal megvédett és elküldte őt máshová.

–  Mi lehet számodra a következő lépcsőfok?

– Igaz, az előző szezonban két meccsen pár percet már játszottam az NB I-ben, a nagy álmom, hogy rendszeresen pályára léphessek az élvonalban. Azt most még nem tudom megmondani, hogy képes lennék-e ott egyenletes, jó teljesítményre. Az a célunk, hogy megnyerjük a másodosztályt,és szeretnék meghatározó játékos lenni az NB I-ben is.

(forrás: csakfoci.hu)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!