Atlétika
Jankovics Dániel

A tehetség és a lehetőség benne van (GALÉRIA)

Publikálva: 2019.02.27 Frissítve: 2019.02.26 Karate

Fehér Péter a Brüll Alfréd Akadémia tagja.

Fehér Péter 2019 januárja óta tagja a Brüll Alfréd Akadémiának.

– Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ilyen nagymúltú klubban tagja lehetek az akadémiának, mert ez még fokozottabb edzésmunkára sarkall. Kiváló edzőpartnerekre leltem a kék-fehér egyesületben, így ez lehet a fejlődésemnek a következő, meghatározó szakasza azon az úton, melyen elindultam.

Péter a -60 kg-os kategóriában. U21-es korosztályban és a felnőttek között lép tatamira, de már most is veretes eredményekkel büszkélkedhet.

– Junior világbajnokságon hetedik helyen végeztem, de számos nemzetközi versenyen értem el dobogós helyezést. A dániai, korosztályos Európa-bajnokságon csak a négy közé jutásért tudtak legyőzni.

Péter kiharcolta a részvételt a felnőtt Európa-bajnokságon is, és nagy tervei vannak.

– Spanyolországban, az Eb-n szeretnénk minél jobb helyezést elérni, de a salzburgi – életem első – Serie  A versenyén is komoly céljaim vannak: jó lenne minél több kört menni.

Péter edzője, Papp Miklós is nagyon bízik tanítványában.

– Az akadémiai tagsággal, a közös edzésekkel, a versenyzők közötti jó kapcsolattal sok sikert érhetünk el. Peti akaratereje, szorgalma, technikája, sebessége arra enged következtetni, hogy akár kiugróan jó eredményeket is elérhet  a hazai megmérettetéseken, de akár világversenyeken is. Jó lenne, ha már most, az Eb-n, illetve a Serie A versenyen menne egy-két kört, mert az tovább is lendíthetné az általunk kitűzött célok felé.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!