Atlétika
Moravcsik Angéla

A Stadler kiemelten támogatja a Bajnokok Ligája mini körének megrendezését

Publikálva: 2017.08.16 Frissítve: 2017.08.21 Labdarúgás női

Dunai Zoltánnal, a Stadler csoport magyarországi országigazgatójával latolgattuk az esélyeket a női labdarúgó Bajnokok Ligája rajtja előtt.

– Mennyire fontos az ön cégének a társadalmi szerepvállalás?

– Hazánk közel 200 motorvonatot vásárolt tőlünk az elmúlt 11 évben. Ezek a járművek évente majd’ 35 millió kilométert teljesítenek, közel 55 millió utast szállítanak. Ezzel a magyar vasút nagyjából 170 éves történetének legnagyobb beszállítója vagyunk. Soha nem szabad elfelejteni, hogy a megrendeléseinket közpénzből kapjuk, így kötelességünk – lehetőségeinkhez mérten – hozzájárulni a társadalom, a környezet fejlődéséhez. Ennek részeként támogatunk sportegyesületeket, rendezvényeket, művészeteket, de például a szolnoki Szigligeti Színházat is.

– Miért pont a női labdarúgás – azon belül az MTK Hungária FC – támogatását választották?

– A látványsportokban az utóbbi két évtizedben a női szakágak gőzerővel felzárkóznak a férfi szakágak mellé. Látványosak, közönségvonzóak. Ebben a női futball még az út elején jár, de már nem egy mérkőzés veszi fel a férfi NB I-el a versenyt iramban, látványosságban, taktikai képzettségben. Tehát aki a női focira áldoz, az a jövőbe fektet be. Ugyanakkor ne felejtsük el azt sem, hogy az MTK egyik legsikeresebb szakosztályáról van szó, nem sok csapatsportban van bajnokcsapatunk… Ez a bajnokcsapat a Stadler nevét viseli a mezén, ez nekünk megtiszteltetés. Logikus volt az egymásra találás, hiszen ők ugyanúgy a legjobbak a sportágukban, mint a mi cégünk a vasúti iparágban.

– Kiváló a kapcsolat az MTK Hungária FC és az ön cége között. Hogyan alakult ki?

– 2011-ben történt a kapcsolatfelvétel, az akkori edző Turtóczky Sándor és egy ős-emtékás szurkoló, Feit György volt a kezdeményező. Együttműködésünk négy bajnoki címet, két Magyar Kupa-győzelmet és három BL-csoportkör továbbjutást eredményezett napjainkig, elmondható tehát, hogy jó helyre került a pénz. Sok tehetséges MTK-játékos anyagi körülményein tudtunk javítani, és szakmai fejlődésükhöz hozzájárulni, hiszen büszkén figyeljük azokat is, akik külföldre kerültek az MTK-tól.

– Kiemelten támogatják a Bajnokok Ligája budapesti mini körének megrendezését. Miért döntöttek így?

– A csapat minden várakozáson felül teljesített, nem várt bajnoki címmel örvendeztetett meg minket, ezért mindent meg kell tennünk, hogy a BL-csoportkör hazai rendezése sikeres legyen, ideértve a csapat felkészülési körülményeit is.

– Sok elfoglaltsága mellett mennyire marad ideje arra, hogy kijárjon a mérkőzéseinkre?

– Sajnos sokkal kevesebb, mint szeretném, ezen változtatni kell…

– Milyen eredményre számít a három mérkőzésen?

– A bajnoki döntőben „jól bevált” az 1-0, kétszer is. Ezek után azt gondolom, hogy a BL-ben is megfelelő stratégia, ha mindhárom meccset 1-0-ra nyerjük.

A Stadler kiemelten támogatja a Bajnokok Ligája mini körének megrendezését

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!