Kézilabda
Koronczai Petra

A piros csoport beharangozója (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2019.09.28 Frissítve: 2019.09.27

A Kezdő5 nevű szakportál latolgatta az NB I/B piros csoportjának esélyeit.

A főbb szabályok nem változtak, 14 induló, csapatonként maximum egy nem hazai nevelésű játékos játszhat, illetve végig pályán kell lennie egy „fiatalnak” (U21-es szabály, azaz '99-es vagy ifjabb játékosokat értünk ez alatt). Az U23-as csapat pécsieken kívül mindenki más ha bajnokságot nyer, jogot is szerez az élvonalbeli indulásra 2020/21-re, az utolsó két együttes pedig kiesik a Zöld csoportba (ez lehet az U23-as PVSK is).

A lebonyolításban viszont már történt változás: ugyanúgy a legjobb nyolc jut be az oda-visszavágós rendszerű alapszakasz után a felsőházi rájátszásba, de ott már az egyik fél harmadik győzelméig mennek azok a párharcok, melyek győztesei még harcban lehetnek a feljutásért (tehát a negyeddöntők, az elődöntők és a finálé is így megy majd), a többiek számára (9-14. helyezettek) jön az alsóházi helyosztó kör, ahol a 9-10. játék nélkül benn marad, viszont az alsó négy rögtön play-outtal kezd, melynek vesztesei kiesnek a Zöld csoportba.

Kosárlabdacsapatunkat a Kezdő5 az alsóházi rájátszásba várja.

Az MTK ilyen alacsony pozicionálása és kiesőnek vizionálása az előszezonban látottak alapján nem indokolt, sőt, egyenesen azt gondoljuk, hogy végig harcban lehetnek a legjobb nyolcba jutásra is. Ugyankkor ha nem jutnak be (és erre látszik nagyobb esély előzetesen), akkor a közvetlen riválisnak várt gárdák annyival rutinosabbak (edzői és játékosi szinten is) és összeszokottabbak, hogy a legreálisabb talán az, hogy végül ők eshetnek ki. Leírni viszont nem szeretnénk a Takács Andrással (Kaszások), Farkas Dániellel (Kaszások) és Szatmári Zsomborral (Szeged) erősítő törökbálintiakat, akik új vezetőedzővel, Horváth Balázzsal vágtak neki ennek a kiírásnak. Bihari Máté (Dunaharaszti) távozása viszont akár azt is vonhatja maga után, hogy most nem sikerül az MTK-nak az, ami az előző évadokban, azaz, hogy nevekre jóval gyengébb kerettel és szerényebb anyagi lehetőségekkel is meghosszabbítsák tagságukat a piros csoportban.

Forrás: kezdo5.hu

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!