Atlétika
Szabó Beatrix

A nyolcaddöntőben búcsúzott a címvédő Fucsovics

Publikálva: 2019.05.22 Frissítve: 2019.05.22 Tenisz

A címvédő Fucsovics Márton első mérkőzésén, a nyolcaddöntőben kiesett az 525 ezer euró (171,2 millió forint) összdíjazású genfi salakpályás férfi tenisztornán.

A világranglistán 38. játékos – a viadal negyedik kiemeltje – erőnyerőként nem lépett pályára a nyitókörben, szerdán pedig az argentin Federico Delbonisszal találkozott. A 84. helyen álló dél-amerikai előzőleg a selejtezőből érkezett bolgár Grigor Dimitrovot (47.) búcsúztatta.
Első találkozójuk rosszul indult Fucsovics számára, ugyanis salakspecialista ellenfele kétszer is elvette az adogatását, és 20 perc elteltével már 4:0-ra vezetett. Az MTK teniszezője 2:5-nél a hatodik bréklabdáját már kihasználta, majd 3:5-nél játszmalabdát hárított. A balkezes argentin ezután viszont már kiszerválta a szettet, amely 46 percig tartott.
A folytatásban a 27 éves Fucsovics 1:1-nél hetedik kettős hibájával elbukta az adogatását, majd Delbonis – aki salakon már Roger Federert is megverte – meg sem állt 5:1-ig. Ezt követően a klubunk teniszezője már csak egy gémet tudott hozni, a találkozó 1 óra 15 percig tartott.
A magyar játékos így egyesben címvédőként nyert mérkőzés nélkül távozik Genfből, és legközelebb a vasárnap elrajtoló Roland Garroson szerepel.
Fucsovics 15 óra körül párosban is pályára lép a japán Daniel Taro oldalán.

Federico Delbonis (argentin)–Fucsovics Márton (4.) 6:4, 6:2

(Forrás: MTI)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!