A másnap a köszönetnyilvánításé

Alberto Salomoni érzelmes hangvételű írásban összegezte a mögöttünk álló szezont.

Reggel hatkor keltem. Kiadós reggelivel és egy jó eszpresszóval kezdtem a napot. A napot, amely egy korszak végét jelenti. 2016 második, és 2017 első fele egész különleges időszak volt számomra. Nem is elsősorban edzőként, inkább emberként.
Most, hogy utoljára teszem be a mosógépbe a meccseken viselt, MTK-s pólómat, rengeteg emlék jut eszembe. Emlékek, amelyeket semmilyen mosószer nem tud eltüntetni...

Amikor tegnap utoljára földet ért a labda, a játékosaim, a kollégáim és a szurkolók szemébe nézve nem tudtam mit mondani.
Ma megpróbálok felidézni pár jelenetet a szezonból, amelyek filmként égtek a memóriámba. Képek és érzések, amelyekből – 51 éves korom ellenére – sokat tanultam.

2016. augusztus: Magyarország, az új kezdet

Tényleg nem tudtam, mire számítsak.
Azelőtt egyszer jártam Budapesten, még 2007-ben. Kilenc évvel később jött a második vizit. Ezúttal azonban nem turistaként, hanem az MTK Budapest – egy klub, amelyről azelőtt nem hallottam – vezetőedzőjeként. Amikor Nyári Virág (akinek jár az első nagy köszönöm) először megkeresett 2016 júniusában, azonnal utánanéztem az MTK-nak. Az első dolog, amit találtam, Hidegkuti Nándor volt, az MTK Budapest és az Aranycsapat legendája. Emlékszem, gyerekkoromban édesapám sokat mesélt az ötvenes évek legendás magyar csapatáról. Az MTK röplabdacsapatáról azonban nem találtam semmi. Pedig nagyon kíváncsi voltam, mert Német- és Olaszországban dolgozva remek benyomást tettek rám a magyar játékosok: Horváth Dórával, Dégi Barbarával, vagy épp Sándor Renátával is találkoztam, ellenfélként. Mind jó játékosok, és jó emberek. De a magyar bajnokságról nem tudtam semmit.
Azt gondoltam: miért ne? 50 éves vagyok, sokat tapasztaltam, segíteni tudnék. Miért ne?
Így hát fejest ugrottam az ismeretlenbe: új ország, új mentalitás, más életstílus, új nyelv (…Jaj istenem... tre, tres, three, trois, drei... három! Micsoda???) más munka- és edzésmódszerek.
A második nagy KÖSZÖNÖM az MTK-család minden tagjának jár, akik az első perctől kezdve befogadtak maguk közé, és segítettek az indulásnál.
Ekkor ért az első pozitív meglepetés: a magyar emberek nem is különböznek olyan sok mindenben az olaszoktól. Egész hasonlóak. Egyedül a „földönkívüli” nyelv nehezítette meg a dolgomat... :)

2016. augusztus-szeptember: Üdv az új világban

Azonnal megértettem, hogy félre kell tennem szinte mindent, amit korábbi állomáshelyeimen tapasztaltam, és nyitottnak kell lennem az új benyomásokra. Összefoglalva: alkalmazkodnom kell, más mentalitásra lesz szükség, és esetleg majd idővel vissza tudok nyúlni a korábban tanultakhoz. Emlékszem az első két edzés mennyire sokkolta a lányokat. Magas intenzitás, rengeteg ismétlés, hatalmas iram. Nem álltak készen ilyesfajta munkára. Fizikai felmérések és azok kiértékelése. Még most is nevetnem kell, mikor felidézem a lányok arcát, akik látszólag azt se tudták, hova kerültek. Később Hackl Sziszi elárulta, akkoriban azt gondolták, hogy az első két tréning után feladom és hazamegyek Olaszországba, mivel ők nem elég jók.
Ez is jól mutatja a mentalitásbeli különbségeket: én kihívásként gondoltam erre a feladatra, a játékosok pedig egyrészt fejlődni szerettek volna, másrészt a saját képességeik miatt aggódtak.
Ez az időszak remek volt. Amint megértették, hogy jó úton jártunk, napról-napra jobban edzettek. Az első pár edzőmeccs után úgy tűnt, mi lehetünk az szezon meglepetéscsapata. A sorozatos győzelmek felkeltették a riválisaink figyelmét. A szeptember fénypontja az volt, mikor a BRSE megkeresett minket egy edzőmeccs kapcsán. Hűha! Még a bajnok is kíváncsi ránk...
Így hát pozitívan és bizakodva vártuk az alapszakaszt.
Az első dolog, amit megtanultam Magyarországon, hogy csak a munka, a munka és a munka számít. Nem szabad a kritikákkal foglalkozni, csak dolgozni kell és a fejlődésre törekedni. Nem szabad feladni, még ha nem is látod a célt. Mert érhetnek pozitív meglepetések...


2016. október: Vasas és UTE – a fantasztikus rajt

A mosógépben épp most indult be a centrifuga. Pont, mint az alapszakasz. Rengeteg adrenalinnal és érzelemmel: ezúttal egy új utazás várt rám.
Két meglepetéssel kezdtünk: MTK – Vasas 3-0, UTE-MTK 1-3.
Két váratlan siker. Fantasztikus rajt. Soha nem felejtem a játékosok és a szurkolók örömét. A büszkeséget. A szenzációt. Az örömkiáltásokat. Az UTE elleni tévés közvetítést. A szezon első emlékképei.
Itt szeretnék köszönetet mondani jobbkezemnek, Leiszt Máténak. Soha még egyetlen kollégám nem dolgozott olyan keményen, mint Máté. Másodedző, játékos, megfigyelő, vágó, dadus és teremőr – mindez egy személyben. Hatalmas szerencsém volt vele. Ráadásul sokat segített megérteni a magyar emberek mentalitását, amely néha bizony túl lassú egy őrült olasznak... :)

2016. november-december: vissza a valóságba

Az első két győzelem eufóriája közben két rossz hírt is kaptunk: egyrészt Hajek-Nagy Fanni szenvedett súlyos sérülést az UTE ellen, másrészt Lakatos Enikő térdproblémái is súlyosbodtak. Mindketten alapemberei a csapatnak.
Mindkettejüknek szeretnék ezúton is köszönetet mondani: Fanninak a hatalmas szívéért és tudásszomjáért. Enikőnek pedig sokoldalúságáért: remek képességei révén több poszton is számíthattam rá, és ez volt a sikereink egyik kulcsa.
Ez a két sérülés mindent megváltoztatott: kiestünk a ritmusból, elvesztettük önbizalmunkat. Behatároltak voltak a lehetőségeink, így igyekeztünk elsősorban a mögöttünk álló csapatok ellen pontokat szerezni. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk a legerősebb csapatunkkal felállni a nagy riválisokkal szemben: a Békéscsaba, a Jászberény és a Nyíregyháza is túl nagy falatnak bizonyult, pedig küzdöttünk, és volt, hogy csak két-három pont hiányzott.

Szűcs Kinga – a Harcosság, Tímár Edit – a Sokoldalúság, Hackl Szilvia – a Kiegyensúlyozottság

A legnehezebb időkben három játékosra támaszkodhattam leginkább: Kingára, Editre és Sziszire.

Kinga elképesztő volt 2016 októbere és 2017 februárja között. Sokszor húzta ki a bajból a csapatot harcosságával, erejével, elszántságával. Kinga testesíti meg azt a küzdőszellemet, amit minden csapatomban viszont szeretnék látni. Bár az utolsó időkben elfogyott az ereje, és sérülések is hátráltatták, csak köszönet illeti az idei teljesítményéért. Róla az a kép marad meg bennem, ahogy az UTE elleni párharc második meccsén – amelyen elvesztettük Fannit és Sziszit is – váll- és térdfájdalmai ellenére 22 pontot szerzett. A rettenthetetlen.

Edit is rengeteget segített. Nem volt könnyű edzőből ismét játékossá vedlenie. Ráadásul nem is akármilyen játékossá: liberóvá. Úgy kellett nekünk, mint egy falat kenyér, amíg nem számíthattunk Fannira. Azt követően is számíthattam rá, ezzel is bővítve variációs lehetőségeimet. Ezen felül Edit segített nekem eligazodni a magyar bürokrácia útvesztőiben: köszönök mindent, Edit!

Szilvia jelentette a kiegyensúlyozottságot a csapat számára. Ha nem is minden esetben látványos a játéka, ő értette meg elsőként, hogy mit szeretnék viszontlátni a pályán. Fontos volt, hogy mindig számíthattam intelligens és kiegyensúlyozott játékára. Sziszi és Kinga nyitásai lehetővé tették, hogy időnként levegőhöz jussunk adott meccseken. Nagyon szomorú voltam, mikor megsérült az UTE ellen. Köszönök mindent, Sziszi! Sosem felejtem a VIP edzéseinket! :)

Végzett a centrifuga, de még nem ért véget a program.

2017. január: Sose halunk meg – az UTE elleni fordítás

2017 elején sokat aggódtunk: Enci és Fanni is műtét után lábadozott, ráadásul Liza háta is megsérült. Nem voltak ideálisak a körülmények a tavaszi szezon kezdete előtt, ráadásul az UTE volt az első ellenfelünk. Az az UTE, amely sokat erősödött Vania Varbanova érkezésével, és amely bosszút akart állni az őszi vereségét.
Sok kérdés volt bennem: mi lesz Lizával? Mikor lesz bevethető Enci és Fanni?
A lányok egy hatalmas fordítással válaszoltak.
Korán 2-0-ás hátrányba kerültünk, és nem úgy nézett ki, mintha meg tudnánk fordítani a meccset. Újfent bebizonyosodott: ne szabad feladni, küzdeni kell az utolsó pontig! Megcsinálták. 3-2, amire mindenki emlékezni fog. Nem egy átlagos 3-2, mindenki áldozatokat hozott. Enikő hihetetlen technikásan játszott, Fanni lehetetlen labdákat ért el mezőnyben, Kinga küzdött, mint egy tigris, Orsi és Panni, a fiatalok támadásban és védekezésben is helytálltak. De egyvalaki számára ez volt a szezon meccse: Lutter Lizának.
Liza ezen a meccsen gyorsaság és pontosság szempontjából a csúcsra ért. Lizának remek alkata és arany keze van a feladó poszthoz. Sokat harcoltam vele szezon közben, mert sokat vártam tőle. De csak azért, mert tisztában vagyok a képességeivel. Lizának is jár a köszönet a mosolyáért és az egész éves munkájáért, bár sokszor nem értettem mit csinálsz :)

Papp Orsi, az Állat, és Petőváry Panni, a rajzfilmfigura – a fiatal tehetségek

Orsi és Panni. Amikor először láttam őket, azt gondoltam „Édes Istenem...” :)
Mindketten rengeteget fejlődtek a szezon során. Orsi főleg november és január között volt megállíthatatlan támadásban. Az utóbbi időben sajnos egy vállsérülés lelassította a fejlődését, de ha kicsit kiegyensúlyozottabban tud majd teljesíteni, a magyar röplabdasport fontos szereplőjévé nőheti ki magát. Az erő és a dinamika vele van, most már csak a technikán kell csiszolni.
Panni fantasztikus, 17 pontot átlagolt a rájátszásban. A fejlődése mindenki számára nyilvánvaló. Ő volt mindig az első, amikor mérges voltam a csapatra: egyedül ő beszélt olaszul.. képzelhetik, mi történt... :)
Panninak és Orsinak is jár a köszönet mindenért! Örülök, hogy veletek dolgozhattam.

A rájátszás: a szezon dióhéjban

Lassan végez a gép, hajtogatom a ruhákat. Egymás után jelennek meg a képek a szemem előtt.

A rájátszás bajnokság a bajnokságban. Gyakorlatilag a nulláról kell újrakezdeni. Nem az számít, ki vagy, hanem, hogy milyen állapotban érkezel. Miután a Kaposvár elleni vereséggel elvesztettük a pályaelőnyünket a negyeddöntőre, a Jászberény elleni párharc során két arcunkat is megmutattuk. Az első meccsen sima 3-0-ás vereséget szenvedtünk a bajnokság legmagasabb csapatának otthonában. Nagyon nehéz legyőzni őket, már csak a játékosok termetéből adódóan is. A második összecsapáson azonban Dávid közel járt Góliát legyőzéséhez: egy több mint kétórás meccsen, 16-14-re vesztettünk a döntő játszmában, jár az elismerés a lányoknak.
A Gödöllő legyőzése után jöhetett az UTE, az ötödik helyért. A tegnap történtek.
Láttam a lányokat a meccs végén, az utolsó csepp erejükig küzdöttek. Hálás voltam nekik. Búcsúzunk, indul a vége főcím. Felidézem a játékosokat a pályán, igyekszem összegezni a szezon tanulságait.

Íme, az összegzés:
– Köszönöm Liza, hogy megtanítottad, hogy nem mondhatok le valakiről, ha tudom, hogy tehetséges.
– Köszönöm Deli Zsófinak és Lesi Olíviának, hogy fiatal korotok ellenére együtt tudtatok dolgozni az Alberto hurrikánnal. Remélem, hogy a tőlem tanultak segítenek majd a jövőben.
– Köszönöm Kilyénfalvi Zsófinak, hogy mosolyoddal és játékoddal segítettél Sziszi sérülését követően. Bízom benne, hogy bizonyítani tudod majd a tehetségedet.
– Köszönöm Zita, a kiváló edzésmunkádat, és a beszélgetéseket a metrón :)
– Köszönöm Vanda a tudásszomjadat. Hiányozni fognak a kérdéseid... :)
– Köszönöm Kinga, Enikő, Fanni és Sziszi, megtiszteltetés volt veletek dolgozni.
– Köszönök mindent, Edit. Nem volt szükségünk szavakra, azok nélkül is értettük egymást :)
– Köszönöm Orsi és Panni, hogy megmutathattam nektek a profi röplabda világát.

...és természetesen köszönet illeti Mátét, Barnát, Dánielt, Pétert, Andrást és Virágot. Rengeteget tanultam tőletek. De pálinkát már soha többé nem iszom! :)

Végül, de nem utolsósorban, köszönöm a szurkolók biztatását!

Nagy ölelés,

Alberto

Ezt olvastad már?