Atlétika
Krizsán Xénia

A lényeg tavaszra marad

Publikálva: 2017.11.23 Frissítve: 2017.11.23 Labdarúgás női

Nehezen indult az MTK Hungária FC számára az őszi szezon, de kiegyenesedni látszik a végére. Tavaly is bizonyították a lányok, formaidőzítésben nincs náluk jobb. Szabados György vezetőedzővel beszélgettünk.

– A listavezető Ferencváros mögött 10 pont a lemaradásotok, a második ETO viszont lőtávolban maradt az alapszakasz tavaszra csúszó utolsó három fordulójára. Mennyire vagy elégedett a lányok őszi teljesítményével?

– Elégedett vagyok, mert ugyan az ősz kicsit hullámzó teljesítményt hozott, de ennek megvannak az okai. A BL miatt korán kezdtük a felkészülést és azt gondolom nem vallottunk szégyent a legrangosabb európai kupasorozatban. Ezután szinte egyből kezdődött a bajnokság, meglehetősen zsúfolt programmal, hiszen három hét alatt hat meccset játszottunk, ami egyelőre sok volt még nekünk, szinte nulla pihenéssel. Az MLSZ döntése miatt nem játszhattuk hazai mérkőzéseinket a Lantos Mihály Sporttelepen, ez sem a mi malmunkra hajtotta a vizet. Emellett többen kiestek a középpályáról, akár Palkovics Nórira, vagy Farádi Edinára, ha gondolok és Újvári Izabella sérülése sem a legjobbkor jött. A kis visszaesés után aztán a munka meghozta a gyümölcsét. Jelenleg a harmadik helyen állunk, és azt hiszem, az alapszakasz végére odaérhetünk a másodikra.

– Megint bejöhet a tavaly már megcsodált formaidőzítés?

– Ez is benne van, hiszen nem mostabában játsszuk a szezon legfontosabb mérkőzéseit, de nem lennék őszinte, ha azt mondanám, hogy ősszel csak altattuk az ellenfeleket. Nem taktika, sokkal inkább az élet alakította így a szezonunk elejét. Persze a célunk most sem változott, bajnoki döntőben szeretnénk szerepelni év végén. Szeretném kiemelni még, hogy rutinos játékosaink mellett, akikre mindig számíthatok, örülök, hogy a fiatalokat is sikerül egyre inkább beépíteni a csapatba, hiszen ők garantálják az MTK jövőjét hosszabb távon.

– A téli pihenőt megelőzően november 29-én, még vár rátok az ETO elleni negyeddöntő a Magyar Kupában.

– A megítélésünk és az önbecsülésünk szempontjából is nagyon fontos ez a találkozó. Visszavághatunk a tavalyi szomorú győri kupabúcsúnkért, aminél nem is kell jobb motiváció a lányoknak. Mindenkin azt látom, hogy nagyon meg szeretné nyerni ezt a meccset, és amikor így van, általában sikerrel is járunk.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!