Karate
Sterck Laura

A legközelebbi viszontlátásra! (GALÉRIA)

Publikálva: 2015.02.05 Frissítve: 2015.02.04 Labdarúgás női

A két évvel ezelőtti BL selejtezőn találkozott először az MTK Hungária FC és a Turbine Potsdam. Akkor még nem is sejthették Medgyes Péterék, hogy a közeljövőben milyen színvonalas tornán fognak ismét találkozni ellenfelükkel. A német együttes akkor nagyon megkedvelte a budapesti csapatot, személyesen a vezetőedzőjük, Bernd Schröder, aki már évekkel korábban is szívügyének tekintette a magyar labdarúgást. Nem volt kérdés, hogy a második, majd a harmadik, vagyis idei Internationaler Turbine Hallencup-ra meghívják-e az MTK-át. A németországi tornáról Medgyes Péter vezetőedzővel, Demeter Rékával, Méry Ritával és Papp Dórával beszélgettünk az egyik hétközi edzésük után.

– Fantasztikus élmény számunkra, hogy részt vehettünk ezen a világszínvonalú rendezvényen. Az egész torna lebonyolítása (étkezés, szállás, a meccsek hangulata) kifogástalan volt ezúttal is. Öröm volt visszatérni, hiszen óriási szeretettel fogadtak minket. Ez a négynapos kiruccanásunk arról is szólt, hogy kicsit felpezsdítsük a szürke téli hétköznapokat, és nívós csapatokkal tudjunk mérkőzéseket játszani – kezdi Medgyes Péter, az MTK Hungária FC mestere.

– Jól jött – folytatta –, hogy a torna előtti napon felkészülési mérkőzést játszhattunk a Potsdam második csapatával, ami az eredménytől (4-2) függetlenül jól sikerült. A lányok nagyon összekapták magukat, hajtottak, küzdöttek. Mindenkit tudtam játszatni, a két sérültünk, Papp Dóra és Szőcs Réka kivételével.

– Kettős érzés volt bennem. Egyrészről nagyon szurkoltam a lányoknak, másrészről szomorú voltam, hogy nem játszhatok a sérülésem miatt – emlékszik vissza Papp Dóra. – Imádom ezt a tornát, azzal együtt, hogy ez volt a második alkalom, hogy részt vettünk rajta, mert igazán színvonalas, izgalmas. Talán már túl vagyok a sérülésem nehezén. Jelenleg  próbálunk olyan orvost találni, aki pontosan meg tudja állapítani, mi lehet a probléma a derekammal. Arra már rájöttek a szakemberek, hogy amiatt jelentkezik újra és újra fájdalom az alsó végtagjaimban. Hogy mikorra jövök teljesen rendbe, nem lehet tudni, hiszen egyelőre az sem ismeretes, mi a konkrét diagnózis. De szeretnék már mielőbb túl lenni rajta, mert tavaly szeptember óta küzdök ezzel – tette hozzá tekintetét a padlóra szögezve Dóra.

– Négy mérkőzésünk volt szombaton és vasárnap is – idézi fel a mester. – Szombaton jól játszottunk, gólokat rúgtunk, pontokat szereztünk – egy győzelemmel és két döntetlennel –, ami óriási előrelépés a múlt évi teljesítményünkhöz képest. Másnapra viszont teljesen elfáradtunk az előző két nap terhelése miatt. Ha frissebben lépünk pályára, jobban fel tudtuk volna venni a versenyt az orosz futsalbajnokkal, vagy a lengyelekkel. Sajnálom, hogy az osztrák Neulengbach ellen gól nélküli döntetlen született, mert ha ezen a meccsen akár egy gólt rúgtunk volna, akkor a harmadik helyért játszunk. Ilyen a labdarúgás – tárta szét karjait a szakember.

– Azt hittem, hogy rosszul fog ránk hatni, hogy már péntek délután nagypályás edzőmeccset játszunk a Potsdam második csapatával, ehhez képest nagyon jól éreztem magam, és bízom benne, hogy találkozunk még velük a jövőben, mert abszolút partiban voltunk. Ha nem hagyjuk ki a helyzeteinket, biztosan nem 4-2-es eredmény születik. A Turbine Potsdam első csapata elleni, második mérkőzés volt számomra a legemlékezetesebb, amikor csak 2-1-re kaptunk ki, de úgy, hogy az első találat öngól volt. Több helyzetünk adódott, és ha úgy kerültünk volna kapuhoz, ahogyan nem, akkor ez a meccs is másképp alakul – mondja mosolyogva Demeter Réka, aki szintén fejlődést tapasztalt a tavaly mutatott játékukhoz képest. – 2014-ben, a nyolc csapatból a hatodik helyen végeztünk, idén pedig utolsóként zártuk a tornát. Az előző évben viszont egyetlen csoportmeccset sem nyertünk, most viszont megvertük a lengyel Gornyik Lecznát és játszottunk két döntetlent. Vagyis, bár a végeredmény nem ezt mutatja,  sokat fejlődtünk a tavalyi tudásunkhoz képest.

Medgyes Péter igyekezett minden játékosának lehetőséget adni ezen a nem mindennapi sporteseményen, amiért többek között Méry Rita is hálás. – Nekem már az is nagy élmény volt, hogy majd három hónap után pályára léphettem, hiszen hosszú combnyaksérülés után lehettem ott a többiekkel a pályán. Örültem, hogy a Potsdam második csapata elleni edzőmérkőzésen problémamentesen játszhattam, pedig rendkívül fiatal és gyors csapatról van szó.

A rutinos játékos kiváló felkészülési lehetőségnek tekinti a németországi túrájukat, és örömmel utazik jövőre is. – Nem az volt a célunk, hogy minden ellenfelünk ellen nyerjünk, hanem az, hogy megfelelő terhelést kapjunk. A torna végére kellemesen elfáradtunk fizikálisan és szellemileg egyaránt. Így született ez az eredmény, de valamelyik csapatnak utolsónak kellett lennie. Az előző évhez képest már nem volt akkora újdonság számomra ez a torna. Most már otthonosan éreztem magam. Azonban, ha jövőre is meghívnak minket, akkor ismét csillogó szemmel vágunk neki ennek a túrának.

Nem csoda, hiszen Potsdamban olyan fogadtatásban részesültek, amelyre a magyar bajnokságok során szinte nincs is példa. – Az arénába lépve mindenki szeretettel fogadott minket. Köszöntöttek, integettek, jöttek aláírást kérni, közös fotót készíteni. Sőt, kaptam magamról, borítékban tavalyi fényképet is kinyomtatva. Történt, hogy itthon kértek már tőlem aláírást kisebbek, de ilyen mértékű érdeklődést még egyáltalán nem tapasztaltam a hazai bajnokságokon vagy kupákon – tudtuk meg Demeter Rékától.

Fotók: Mirko Kappes / MTK Hungária FC

 

 

 

 

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!