Atlétika
Krizsán Xénia

A Kaposvár ellen búcsúztatjuk az alapszakaszt

Publikálva: 2019.02.28 Frissítve: 2019.02.28 Röplabda

Az NB I Liga legerősebb csapata látogat a Városmajorba.

A női röplabda NB I Liga 21., azaz utolsó fordulójában a listavezető 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem látogat első számú üldözője, az MTK Budapest otthonába. A mérkőzésnek – a presztízsen kívül – nincs túl nagy tétje: a somogyiak első, illetve a házigazda második helye is biztonságban van.

A szombati összecsapás ugyakkor jó erőfelmérőnek ígérkezik a rájátszás kezdete előtt. A play-offban az Extraliga utolsó kettő (Jászberény VT, Hungast-Haladás), illetve az NB I Liga első négy helyezettje (Kaposvár, MTK Budapest, Balatonfüred, Gödöllő/Budaörs) méri össze erejét.

Ami az alapszakaszt, azon belül is az MTK Budapest–Kaposvár párharcot illeti, egyelőre a somogyiak felé billen a mérleg nyelve. A két csapat első mérkőzését Szasa Nedeljkovics tanítványai nyerték 3:1-re a Városmajorban.

A látottak alapján nem vagyok csalódott, jól felkészültünk és jól küzdöttünk. A Kaposvár tapasztaltabb játékosokkal érkezett, és ezt a döntő szituációkban kamatoztatni tudta – nyilatkozta Tóth Gábor a novemberi mérkőzés után.

A párharc második, januári felvonását ugyancsak a Kaposvár nyerte, ám ezúttal jóval könnyebben, mint két hónappal korábban.

– Nem hittünk igazán a győzelemben. Eljöttünk kötelességtudatból, de ilyen csapat ellen, mint a Kaposvár, több kell, mint hogy tudjuk és megtesszük a dolgunkat – értékelt vezetőedzőnk a 3:0-ás vereség után. – Itt kell a szív, ami ma sajnos hiányzott.

A szombati mérkőzésen Tillmann Gyula és Adler László fújja a sípot.

2019. március 2. 17:00 MTK Budapest–1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem (NB I Liga, 21. forduló); MTK Budapest Röplabdacsarnok

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!