Kézilabda
Kobela Tamara
A Jolly Joker
Női kézilabdacsapatunk ifjú irányítójával, Pál Tamarával beszélgettünk élete első felnőttszezonjáról.
– Junior Európa-bajnoki arannyal a tarsolyodban érkeztél, és bár szezon közben könyöksérülés hátráltatott, mégis az idén kaptad eddig a legtöbb lehetőséget a bizonyításra a felnőttek között. Milyen volt az első év az NB I-ben?
– Rosszkor jött ez a sérülés, bár igazából ez régi probléma volt, amire az ősszel csak rásérültem. Ezután döntöttünk úgy, hogy essünk túl a műtéten. De így is boldog vagyok, hogy ennyit játszhattam az NB I-ben, Győrben még nem lett volna rá esélyem.
– Mi volt a legszembetűnőbb különbség a felnőtt és a junior mezőny között?
– Egészen más a ritmus, az elvárások, érettebb fejjel kell döntéseket hoznod, nagyobb rajtad a nyomás. Győrben, a juniorok között húzóember voltam, és ha játszhattam a felnőttek között, az is többnyire már biztos vezetésnél történt meg. Az MTK-ban viszont ki kellett vennem a részem a küzdelemből, időbe telt, hogy felvegyem a ritmust. Keményebb pofonokat kapsz, felkészülnek rád, videóznak az ellenfelek, a legapróbb hibák sem férnek bele.
– Nehéz volt elsajátítanod Vova elképzeléseit? Mennyire tudtál megfelelni neki?
– Ezt inkább tőle kellene megkérdezni, én úgy érzem, a sérülésem után kicsit nehezebb volt visszarázódnom a rendszerbe, mint a szezon elején. Alapvetően jó kiegészítő ember voltam, minden belső poszton játszottam, legtöbbet talán jobbátlövőben, és mindig igyekeztem tolni a csapat szekerét.
– A szakosztály történetének legsikeresebb szezonján vagyunk túl. Hogy láttad belülről, mi volt a siker titka?
– A legfontosabb, hogy tényleg csapatként dolgoztunk, küzdöttünk egymásért. Persze sokat nyomott a latba Szani érkezése, Eszti jó formája, vagy épp a kapusaink, akik sokszor kisegítettek minket, amikor épp nem ment a védekezés. De szinte bárki megemlíthetnék a csapatból, mindenki hozzátette a magáét, ez volt a titok.
– Mi volt számodra a szezon fénypontja?
– A Debrecen elleni győzelem, az volt eddig a legjobb meccsem az NB I-ben. Csapatszinten nyilván a Ferencváros elleni döntetlent említeném – bár én akkor nem játszottam –, csodálatosan küzdöttek a lányok, nagy fegyvertény, hogy megszorongattuk őket.
– Hogyan tovább?
– Eszti távozásával kicsit talán nagyobb szerep hárul majd rám a következő szezonban, az se fontos, hogy milyen poszton számítanak rám, igyekszem a tudásom legjavát nyújtani. Szeretem a kihívásokat: felvenni a hátizsákot, és cipelni azt!
