Kézilabda
Fekete Bozsana

A fordulás után lendültünk bele

Publikálva: 2019.02.16 Frissítve: 2019.02.16 Kosárlabda női

Most a második félidő sikerült jobban az U12-es Budapest-bajnokságban: akkor már méltó ellenfelei voltunk az addig egyértelműen fölénk növő Kaszásoknak.

MTK Budapest–Kaszás Girls 42–67 (11–18, 5–18, 12–16, 14–15)

A csapat tagjai: Ábrahám Emma, Deák Katalin 1, Egri Emma 4, Fernbach Zsófia, Heltovics Kincső 2, Horváth Borsika 5, Matkovits Alma 11, Mélykuti Maja 5, Mendelényi Zoé 1, Szép Szabina 13

Első hazai mérkőzésünket játszottuk, méghozzá hétköznap, edzésidőben. Ellenfelünk a jó erőkből álló Kaszás lányok voltak. Nem illetődtünk meg, egészen a kilencedik percig ott loholtunk a vendégek nyakában, ám innentől kezdve fokozatosan nőtt a különbség a két csapat között. Amit próbálunk edzéseken gyakorolni, az riválisunknál már élesben is működik, mégpedig az „add és fuss” játék. A második félidőben viszont teljesen egyenrangú fél voltunk, remekül és egyben agresszíven védekeztünk, aminek rengeteg szerzett labda lett az eredménye. Ezekből a labdalopásokból szereztünk jó pár indításkosarat.

Molnár Róbert: – Sok erőnket felemésztette az elmúlt három nap, volt, aki négy mérkőzést is játszott ez alatt. Jár a gratuláció a lányoknak, ha pedig a második félidőben látottakat ki tudjuk tolni egy egész mérkőzésre, akkor bárkivel pariban lehetünk a jövőben! Gratulálok az ellenfélnek is, sportszerű, jó iramú meccset játszottunk!

A fordulás után lendültünk bele

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!