Kézilabda
Kekezovity Anna

A döntőben javíthatunk

Publikálva: 2017.04.15 Frissítve: 2017.04.15 Labdarúgás női

Szabados György szerint jobbak leszünk a fináléban.

Az MTK Hungária FC vezetőedzője beszélt csapata, Ferencváros elleni, 8-3-as veresége után.

A zöld-fehérek pénteken könyörtelenül hatékonyak voltak a kapunk előtt, így hiába jött vissza 2-0-ás hátrányból együttesünk, a félidő vége előtt megszórt minket a FTC, onnan pedig nem volt visszaút.

– Nagyon jól használta ki a helyzeteit a Ferencváros, a védelmünk pedig nem állt a helyzet magaslatán, mivel nem számíthattam egyik belső védőmre sem. Nem tudtam olyan együttest kiállítani, amely megakadályozhatta volna ellenfelünk erős támadójátékát. Ez persze nem jelenti azt, hogy a döntőben is hasonló eredményre kell számítani. 2-2-nél kérdéses tizenegyest fújtak be ellenünk, kulcsszituációban, ami demoralizált minket, így hiába volt meg bennünk az akarat, hogy felálljunk.

A listavezetőnél öt találatot légiós jegyzett, ami nagyban befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét.

– A Fradi a legjobb összeállításával léphetett pályára, míg mi foghíjas alakulattal játszottunk sérüléseink miatt. Sokan később csatlakoztak hozzánk, mivel több labdarúgónk az U19-es válogatottal játszott, ami megnehezítette a felkészülésünket.

Az MTK Hungária FC a vereség ellenére is biztosította helyét a döntőben, hiszen a Győr hazai pályán ikszelt a Szombathellyel, akik így már nem érhetik be mieinket a tabellán.

– Még hátravan két mérkőzésünk, ahol mindenkit tűzben szeretnék tartani, hogy a lányok játékban legyenek. A döntőben szeretnénk, hogy a most elkövetett hibákból tanuljunk, és a Ferencváros fölé tudjunk kerekedni. Kulcsfontosságú lesz a szervezettség, és hogy semlegesítsük az ellenfelünk irányítóit, valamint a veszélyes támadójátékosait. A szerzett labdáinkkal gyorsan kell előremenni, mint ahogy a mostani mérkőzésen is tettük. Három lőtt góllal lehet meccset nyerni, de a védelmünk nem teljesített úgy, ahogy szerettük volna.

Súlyos sérülés nincsen a csapatnál, így valószínű, hogy Demeter, Tóth és Turányi – akit a Fradi elleni meccsen le kellett cserélni – is rendelkezésre áll a döntőre.

– Fontos, hogy a védelmünk oszlopai bevethetőek legyenek, hiszen ezen az összecsapáson látszott, hogy akik ezúttal a hátvédsor tengelyében játszottak, nem tudták megoldani a rájuk bízott feladatokat, ugyanis alapvetően nem ezen a poszton a legerősebbek.

Az MTK Hungária FC legközelebb a Győrt fogadja hazai pályán, majd a Szombathelyhez látogat, azután pedig jöhet a döntő, a legnagyobb riválisunk ellen.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!