Tenisz
Gálfi Dalma

A címvédő következik

Publikálva: 2018.11.02 Frissítve: 2018.11.02 Kosárlabda női

Tavaly Euroliga négyes döntőt rendezett, magyar bajnok lett, idén is az NB I trónkövetelője. Sopronba utazunk szombaton, ahol a cél inkább a felkészülés a soron következő hazai bajnokinkra.

Női kosarasaink három fordulón vannak túl az NB I-ben, eddig győzelem nélkül állnak a tabella alján. Nagy Dóra együttese vérmes remények nélkül várhatja a közvetlen folytatást, hiszen hétvégén – európai szinten is elitklub – a Sopron Basket lesz az ellenfelünk.

Egy hete, a ZTE elleni vereséget követően így nyilatkozott csapatunk vezetőedzője:

– Ezek a meccsek számunkra felkészülésként szolgálnak. Itt tudunk, nálunk jóval erősebb csapatok ellen gyakorolni olyan elemeket, amiket a hozzánk játékerőben közelebb állók ellen kamatoztatni tudunk.

Fontos leszögezni, hogy a Sopron elleni találkozó is hasonló skatulyába helyezendő, lányaink önfeledt, harcias játékára, a csapatmunka erősítésére kell, hogy törekedjenek, mivel a rákövetkező héten a PINKK Pécsi 424-et fogadjuk, akik eddig még szintén nyeretlenek.

A ZTE NKK elleni meccs után Nagy Dóra  úgy fogalmazott:

– Elsősorban védekezésben léptünk vissza az elmúlt hetekhez képest.

Ezt kiemelten kezelve, a héten együttesünk leginkább saját játékának csiszolására is szorítkozott, remélve, hogy két hét múlva a PINKK ellen már élesedhetnek Szabó Flóráék.

– Visszanéztük a múlt heti mérkőzést, átbeszéltük a hibákat a lányokkal. Sok apróság eredménye volt a nagyobb vereség, főleg a védekezésünk nem működött úgy, ahogy előtte megbeszéltük. Javítottunk dolgokon, magunkkal foglalkoztunk a napokban, hiszen a lányokban ennél több van. Ezt akarjuk megmutatni a PINKK ellen jövő szombaton. 

A Sopron szombaton – annak ellenére, hogy csütörtökön Euroliga meccset vív az Olympiakosszal – egyértelmű favoritnak számít, Roberto Iniguez gárdája veretlenül, hat győzelemmel vezeti a tabellát.

Sopron Basket – MTK Budapest

November 3. 18:00 Novomatic Aréna

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!