Keresés

Bemutatkozott az eSport szakosztály (VIDEÓ)

Publikálva: 2017.09.07 Frissítve: 2017.09.08 eSport

Csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be a dr. Deutsch Tamás, az MTK elnöke, Poór Tamás csapatkapitány és Szegő Péter szakosztályvezető a 24. szakosztály megalakulását.

Először a jelenlévők közül Szegő Péter, az új szakosztály vezetője kapott szót. Elmondta, hogy tisztában van a klub múltjával, hogy mennyire innovatív egyesületről van szó, és ezért is az MTK-nak „kell” ezt a szakosztályt elsőként elindítania.

A szervezés tavasszal kezdődött, amikor Poór Tamás csapatkapitány és Szegő Péter szakosztályvezető találkozását követően megszületett a döntés, hogy nemzetközi szinten is versenyképes FIFA csapatot hoznak létre. 

Fontosnak tartja, hogy alulról kell az építkezést megkezdeni, az alapokat kell lerakni a másodosztályban, és innen kell az akadályokat leküzdve tovább jutni.

A 2017-es évben két csapat lesz része a szakosztálynak, egyik a FIFA Pro Clubs játékmódja, ahol 11 játékos küzd 11 másik játékossal. A másik pedig a FIFA klasszikus 1 az 1 elleni játékmódja lesz.

A további tervek között szerepel 4-5 további csapat felvétele, akik más-más játékban képviselnék a klubot. Az operatív munka a következő évben kezdődik, addig az összeszokás, és a játék új verziójának kiismerése lesz a fő feladat jelenlegi csapataink számára.

Cél az ország legjobbjai közé kerülni, jövőre pedig a nemzetközi tornákon is szeretné látni a csapatot a szakosztályvezető,

Másodikként Poór Tamás, a csapat játékosa és kapitánya kapott szót. Hasonlóságot vont a futball és a videojáték között, hiszen mindkettőben 11 személy játszik 11 ellen. Kiemelte az összeszokottság fontosságát, amit magasabb szintre szeretne léptetni. 

Az Európai Szövetség is figyelemmel kíséri a csapat alakulását, üzenetben sok sikert is kívántak a kapitánynak. A cél szerinte is az első évben történő feljutás a második vonalból, ennek eléréséhez nemzetközi tapasztalattal, illetve válogatottsággal rendelkező csapatot rakott össze.

Hosszabb távon Bajnokok Ligája, Európa-liga, és nemzetközi tornákon való részvételt nevezett meg elérendő célként, amiért mindent meg fog tenni a csapat. Mellette szeretnének valósághű játékot játszani a játékban, nem csak rugdosni a labdát, így képviselve az MTK csapatát.

– Az MTK hagyományait tekintve sokszor volt első. Elsőként indult el olyan utakon, amin sokan követték. Az első magyar sportegyesület, mely megalakulásakor a „magyar” kifejezést nevében szerepeltette. Az első sportegyesület, amelyik szakított az „club” angol elnevezésével, és helyett „köre” kifejezést használt. Az MTK volt az első magyar sportegyesület, ahol a nők is egyenrangúként sportolhattak. Ez hagyománya az MTK-nak, innovatív a klub, és örülünk, hogy a XXI. század második felében is folytatói tudunk lenni ennek a hagyománynak.

Így fogalmazott dr. Deutsch Tamás, a Magyar Testgyakorlók Körének elnöke. Elmondta, hogy a modern sport és olimpizmus válaszokat adott az új jelenségekre, amik a sport határait feszegették. Hasonlóságot vont a snowboard, a síakrobatika és az eSport között, mindkettő a maga korában „extrém sportként” volt nyilvántartva.

Az új szakosztály szimbóluma lehet az egyesület törekvéseinek, mivel az eSport szerves részét képezi korunk sporttevékenységének, és a klub hajlandó volt megújulni, befogadni új sportágakat.

Az MTK célja középtávon az Új Hidegkuti Nándor Stadionban eSport eseményeket rendezése, ahol megmérettethetik magukat a játékosok. Kiemelte továbbá, hogy a csapat tagjai egytől egyig igazolt versenyzői az MTK Budapestnek. 

dr. Deutsch Tamás kiemelte, hogy a jövőben megrendezendő párizsi olimpián az eSport is szerepelhet, mint versenyszám. Újságírói kérdésre elmondta, még nincsenek eldöntve azok a játékok, melyeket bevon a klub. Rendszeres kérdés, hogy az agresszívnek, erőszakosnak ítélt játékok gyakran kerülnek a figyelem középpontjába negatív értelemben annak ellenére, hogy több tízezres nézettségnek örvendenek. Szegő Péter hozzátette, hogy ezeknél a játékoknál a taktika és a csapatjáték kerül a figyelem központjába, az erőszakos játék a háttérbe szorul. 

Poór Tamás hozzátette a sajtótájékoztató végén, hogy a csapat hetente átlagosan öt napon készül 2-3 órát legalább. Jelenleg 14 játékos van, de tervezik még 1-2 fő bevonását, ha azok megfelelnek a minőségi követelményeknek játékképességükkel.

Az eseményen a játékosok közül többen jelen voltak, mindannyiuk számára ez kiemelkedő esemény, és örülnek, hogy részesei lehetnek ennek ennek az úttörő kezdeményezésnek.

Bemutatkozott az eSport szakosztály (VIDEÓ)

MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!