Atlétika
Krizsán Xénia

A nagy hármak

Publikálva: 2020.05.13 Frissítve: 2020.05.13 Kézilabda

Marincsák Nikolettel, Pelczéder Orsolyával és Szekerczés Lucával erősít női kézilabdacsapatunk.

Három rutinos játékos döntött úgy, hogy az MTK Budapestben folytatja pályafutását: Marincsák Nikolett a Békéscsaba, Pelczéder Orsolya a Fehérvár, Szekerczés Luca pedig a Dunaújváros mezét cseréli kék-fehérre.

Marincsák Nikolett pályafutása során megfordult Békéscsabán, Kisvárdán, Debrecenben, Győrben, illetve Mosonmagyaróváron is.

Szerettem volna előrelépni a pályafutásomban, és erre az MTK tűnt a legmegfelelőbb helynek, hiszen nagyon sokat fejlődött a klub Vova vezetésével. Úgy érzem, még ennél is több lehet a csapatban, és szeretnék én is fejlődni – árulta el a 25 éves irányító.

Pelczéder Orsolya az Alba Fehérvár KC-ból érkezik, de játszott korábban Vácott, Győrben, illetve Mosonmagyaróváron.

Nagyon jó szívvel jövök, sok lánnyal jóban vagyok a csapatból, például Dakos Noémivel. Az ő, illetve Vova személye is sokat nyomott a latban. Ráadásul Vácon élünk a férjemmel, és bár jól éreztem magam Székesfehérváron, az MTK Budapest ilyen szempontból is jobbnak bizonyult – mondta a 26 éves balszélső.

Szekerczés Luca Szekszárdon kezdett kézilabdázni, innen a Ferencvároshoz vezetett az útja, később játszott Siófokon, Metzingenben és a Dunaújvárosban is.

Nehéz döntés volt, szerencsére sok helyről kerestek. Az szólt az MTK Budapest mellett, hogy idén nagyon egységes csapat benyomását keltették, ami számomra nagyon fontos, a jó társaság meghatározó. A másik szempont pedig Vova személye volt, akivel Siófokon már dolgoztam együtt – mondta a 25 éves jobbátlövő.

Új játékosainkat a közeljövőben részletesebben is bemutatjuk!

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!