81 évesen vonul vissza a klubigazgató

Jakobsen Józsefet köszöntjük.

Azzal a lebilincselő mosolyával ül le beszélgetni, mellyel az elmúlt tíz évben a legbonyolultabb átigazolási ügyet is megoldotta, mellyel a legzordabb szülő, vagy iskolaigazgató szívét is meglágyította. Ránézésre hetvenes évei elején jár, valójában januárban tölti a nyolcvankettediket.
Ő Jakobsen József, az MTK Hungária FC klubigazgatója, aki december 3-án visszavonul az aktív munkától, de szerelmét, a labdarúgást nem hagyja el, bár a jövőben már csak kedvtelésből jár a meccsekre.

– Mi akartál lenni kiskorodban?

– Nagyon szerettem mozogni, sportolni. A Városligethez közel laktunk, odajártam ki focizni minden délután. A cserkészcsapatban is azért voltam tag, mert az örsi gyűlés vége mindig fociba torkollott.

– Milyen poszton játszottál?

– A Városligetben nem volt poszt, de inkább a támadásból szerettem kivenni a részem. A MATEOSZ ifiben középpályásként gyűrtem a homokot, majd a TF-csapatában folytattam a játékot.  

– 1959-ben kaptad meg a testnevelőtanári oklevelet. Fiatalon, hogy sikerült tekintélyt teremtened a fiúk között?

– Mint frissen végzett testnevelő beálltam a foci, kosárlabdaórákon játszani velük, az atlétika, szertorna, mozgásokat bemutatva a srácok között nem volt gondom a tekintély megszerzésében. Főleg, mivel nyugdíjba menő elődöm az óráin „csattogtatóval” vezényelt körbefutásokból állt az óra.

– Az életrajzodban szerepel nigériai kiruccanás is.

– 1973-ban pályáztam és kaptam edzői kinevezést a nigériai North-Western State fővárosából, Sokotoból. Nigériában akkor kezdődött a központosított, szervezett labdarúgás, sok külföldi edzővel.   A foci akkor ott még olyan gyerekcipőben járt, hogy például egy megyei mérkőzésen szirénázó hangra  a játék megszakadt,  a játékosok otthagyták a labdát  térdre borultak,  mert Nigéria szultánja hajtott el a pálya mellett. Majd a mérkőzés folytatódott… A fiatalok   mozgáskordinációja nagyszerű   volt, így nem csoda, hogy néhány év múlva a világ élvonalához csatlakoztak. 

– 2007-ben kezdődött az MTK-s pályafutásod. Mi volt a dolgod?

– A Vasas SC utánpótlása az Euroleasinghez került, így örömmel jöttem át felkérésre, mert az utánpótláskorú labdarúgók között az MTK-nak nagy tekintélye és vonzereje volt, köszönhetően a  már akkor hat éve működő agárdi akadémiának, mint az ország egyetlen ilyen felkészítési műhelyének.  Az utánpótlás-válogatottak minden korosztályába hét-nyolc játékost delegált a klub. A Hungária FC-nek, a Budapesten működő utánpótlásnak lettem a szervezője, vezetője. Hozzám tartoztak az iskolai ügyek, a kollégium, a szülőkkel való kapcsolattartás, és félig-meddig a szakmai munka is .

– Hogy kerültél a női csapathoz?

– Érkezésemkor a női szakosztály Turtóczki Sanyi felnőttcsapatából állt, néhány utánpótláskorú játékossal.  Fokozatosan épültem be a már meglévő műhelybe, melynek mára már négy korosztályos csapata, komoly szakmai háttére van. A női szakosztály kiépítése, megerősödése köszönhető – az MTK Budapest mellett –Dunai Zoltán, a Stadler Trains Magyarország Kft. országigazgatója komoly anyagi támogatásának, és Pandzarisz Sándor úr szponzorálásának. Női csapataink munkáját, mérkőzéseiket mindig érdeklődéssel kísérem, teljesítményük napról-napra javul, fejlődésük érzékelhet.

– December 3-án, vasárnap délután az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, a férfiak Csákvár elleni mérkőzése előtt  elbúcsúztatunk, év végén befejezed itt a munkát, de mit fogsz csinálni?

– Kertes házban lakunk, ahol a még meglévő aktívitásomat le tudom vezetni, négy unokámra is fordíthatok több időt, teniszezem még magamkorú „srácokkal” és heti egyszer erőmből még telik levezetni az egészségmegőrző tornát egy nem fiatal hölgycsoportnak.

– Kijársz majd a meccsekre?

– Annyi kellemes, izgalmas élmény köt a Csömihez, (Lantos Mihály Sporttelep. A szerk.) az itt lejátszott mérkőzésekhez, az itt felnövekvő lányokhoz, fiúkhoz, fejlődésüket kíváncsian fogom továbbra is figyelemmel kísérni. Kedves kollégáimhoz baráti kapcsolat fűz, az Új Hidegkuti Nándor Stadion irodáiban kellemes, jó légkör vesz körül, így nem lehet kétséges további viszonyom a klubhoz. Kanta Józsikáékat pedig nem lehet nem nézni. Most is minden hazai mérkőzésükön kint vagyok, és élvezem játékukat.

– Nem tudtál volna ráhúzni még pár évet?

– Januárban betöltöm a 82. életévemet.  Úgy érzem már nem tudok olyan erővel dolgozni a női szakosztály érdekében, amit megérdemelnének. Ezért szeretném átadni helyem fiatal, agilis vezetőnek, és kívánok vele további sok sikert a női szakágnak, a klub valamennyi dolgozójának, játékosainak, és a kedves MTK szurkoló családnak!

Józsi bácsi! Vigyázz magadra!

Ezt olvastad már?