Tenisz
Gálfi Dalma

5 centire Tokiótól

Publikálva: 2019.08.01 Frissítve: 2019.08.01 Atlétika

dr. Nguyen Anasztázia kedden kvalifikálta magát a dohai világbajnokságra, és öt centiméterre megközelítette az olimpiai szintet.

dr. Nguyen Anasztázia 6.77-es új egyéni csúcsal aranyérmet szerzett távolugrásban a 124. atlétikai magyar bajnokságon, illetve ami talán még ennél is fontosabb, kvalifikálta magát a dohai világbajnokságra. Talán sokan nem tudják, Naszti eredetileg sprinterként tette le a névjegyét az atlétika világában, és csak a közelmúltban váltott távolugrásra.

2017-ben próbáltam ki magam először távolugrásban, a csapatbajnokságon, és ezt követően vetette fel Spiriev Attila, hogy esetleg érdemes lenne komolyabban is foglalkozni ezzel – idézte fel a kezdeteket a 26 éves sportoló. – A következő szezonban, 2018-ban már tudatosabban készültünk a távolugrásra, igaz, ekkor még a futás előnyt élvezett: a berlini Eb-n is 100-on és váltóban indultam. Tulajdonképpen az idei volt az első év, hogy mindent a távolugrás köré építünk – a síkfutás mostanra csak kiegészítő szám lett.

Szerencsére az idő és az eredmények hamar igazolták Naszti és edzője, Szabó Dezső döntésének helyességét.

Számomra körülbelül 6.50-nél kezdődik a női távolugrás, és én februárban, Linzben ugrottam meg ezt a szintet. Nagyjából azóta hívom magam távolugrónak – szerénykedett az idén jogi diplomát is szerző versenyzőnk. Naszti azt is elárulta, bízott benne, hogy a közeljövőben összejöhet a világbajnoki szint, sőt! – A Gyulai István Memorialon 6.70-et ugrottam, alig két centivel maradtam el a vb szinttől. Az országos bajnokságra tudatosan készültünk, mivel a világranglista-pontszámok, és ezáltal az olimpiai kvalifikáció szempontjából nagyon fontos volt ez a verseny. Szerencsére nem zavart meg, hogy a vihar miatt vasárnap helyett kedden kellett versenyeznünk. Ha jó formában van az ember, ez a két nap nem számít.

Naszti szeme előtt már bevallottan a dohai világbajnokság lebeg, jelenleg is épp Tatán edzőtáborozik.

Már tervezgetünk, gondolkozunk, hogy miként lehetne a maximumot kihozni a vb-ből – ismerte el klubunk kiválósága. – Nem szoktam konkrét eredményekre készülni, igyekszem mindig csak az egyéni csúcsomat megjavítani. Dohában is erre törekszem majd, szeretnék jó sorozatot ugrani, mint az ob-n.

A 6.77-es ugrás egyben azt is jelenti, hogy Nasztit mindössze 5 centiméter választja el a tokiói kvalifikációtól.

Elérhetőnek érzem a 6.82-t, de persze ehhez mindennek klappolnia kell. Relatíve új vagyok a távolugrásban, minden téren van hova fejlődnöm: minden kis előrelépés további centimétereket jelenthet.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!