Atlétika
Szabó Beatrix

2014 legjobbjai: Miklós Edit, Kis Alexandra és Drexler Géza

Publikálva: 2015.01.30 Frissítve: 2015.02.01

A Magyar Testgyakorlók Köre, pénteki elnökségi ülésen megválasztotta a 2014-es év legjobb felnőtt és utánpótlás-sportolóit, edzőjét. A grémium döntése szerint Miklós Edit, Kis Alexandra és Drexler Géza kapja a díjat.

„Az év felnőtt sportolója" Miklós Edit, a 2014-es téli olimpián lesiklásban hetedik lett, minden idők legjobb magyar síhelyezését elérve.

„Elég ideges voltam a rajtnál, de miután kiugrottam, már csak a pályára koncentráltam – nyilatkozta Miklós Edit. – A pálya felső részén rontottam ugyan, ám próbáltam egyből elfelejteni, és küzdeni tovább a célig a helyezésért. Nekem ez volt a fő számom, ebben vártam a legjobb eredményt magamtól. Ennek érdekében kockáztattam, és nem számított, hogy kiesek-e vagy sem. Amikor leértem, a hatodik helyen álltam, aminek nagyon megörültem. Majdnem sikerült is megtartanom, csak egy rivális jött be elém. Így lemaradtam a pontszerzésről, de remélem, hogy értékelik majd a teljesítményemet. A lényeg számomra az, hogy megmutattam, igenis meg lehet csinálni, és tudok jó lenni, jó vagyok.”

„Az év utánpótás-sportolója" Kis Alexandra 8. lett az Európa-bajnokságon (szerenkénti döntő, buzogány), míg a hazai versenyeken 1-3. helyezéseket ért el.

„Az idei év nem várt sikere, Kis Alexandra Európa-bajnoki szereplése – nyilatkozta honlapunknak Deutsch-Lazsányi Erika, az MTK ritmikus gimnasztika szakosztályának elnöke. – 2013 decemberében tudtuk meg, hogy tagja lesz a junior-válogatottnak, a felkészülést 2014 januárjában kezdtük, és őszintén mondom, hogy nagyon reménykedtünk abban, hogy júniusban, az Eb-n jól szerepel, de igazán kevesen hittek benne. Talán olyan két-három százaléknyi esélyt adtak a szakemberek arra, hogy bekerülhet a legjobb nyolc közé, de Szandi végig hitt magában, és ez meghozta az eredményt, nyolcadik lett.” – fogalmazott a szakember.

„Az év edzője", az ökölvívók mestere, Drexler Géza, akinek tanítványa a Barbosu Tiberius aranyérmet nyert a Schoolboys Európa-bajnokságon, magyar bajnok lett és a „Torna Legjobbja" címet is megszerezte, 2014-ben veretlen a nemzetközi és hazai versenyeken.

Sávoly Gergő – Géza bácsi másik neveltje – tavaly, felnőtt országos bajnoki címet szerzett, a 91 kilogrammosok mezőnyében.
A szakosztály néhány nappal ezelőtt vehette birtokba új otthonát, a Török Gyula ökölvívótermet, ahol a kiváló tréner is nyilatkozott.

Kis Alexandra és SávolyGergő a Brüll Alfréd Akadémia tagjai.

A 2014-ben kiemelkedően teljesítő sportolók, illetve az edző, a díjat a hagyományos MTK Jótékonysági Bálon, a Blue and White Party-n veszi át február 7-én.

 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!