„Mintha nem is csapat, hanem család lennénk"

Miskolcról érkezett, válogatott irányító nyáron az MTK Budapest női kosárlabdacsapatához. Horváth Betti óriási reménysége a budapesti kék-fehéreknek, ezúttal őt mutatjuk be.

– Mesélj az MTK-ba érkezésed hátteréről!

– Dóri (Nagy Dóra szakosztály-igazgató, vezetőedző) az elmúlt négy diósgyőri évem alatt, szinte minden alkalommal megkeresett, de az előző két szezon végén biztosan. Korábban is megfordult a fejemben a váltás, de végül most jött el a megfelelő alkalom.

– Az ezt megelőző időben viszont Budapesten éltél, a Csata DSÉ-ben nevelkedtél, de mégis Miskolc adott többet a karrierednek?

– Mondhatni ott nőttem fel. Nagyon sokat köszönhetek a klubnak, a városnak, olyan élményem pedig aligha lesz, mint amilyet ott a szurkolóktól kaptam. Felbecsülhetetlen az a hangulat, amit Diósgyőrben tudnak varázsolni, volt, hogy Európa-kupa mérkőzésre is elkísértek minket. Az első két évemre bátran mondhatom, hogy nagyon szépek voltak, az utóbbi kettőben viszont kicsit már kerestem a helyemet, picit elvesztettem az önbizalmam és a tudásom egy részét is, de így is hálás vagyok ezekért az esztendőkért

– Kívülről nézve pedig nem tűnt az előző két szezonod rossznak. Felnőtt válogatottság U20-as játékosként, folyamatos játéklehetőség, hasznosan töltött játékpercek Miskolcon. Miért érezted mégis rosszabbnak ezt az időszakot?

– A második évem végén megsérült a gerincem, ezután fél évet hagytam ki. Mivel nem mozoghattam igazán, felszedtem jó pár kilót, ez pedig Maikel Lopeznek (a DVTK akkori vezetőedzője) nem tetszett. Innentől kezdtem el úgy érezni, hogy elvesztettem a bizalmát, kevesebbet játszatott. Most szeretnék visszatalálni a régi önmagamhoz.

– Ehhez úgy tűnik megkapod a lehetőséget, hiszen a tavalyi U20-as szerepből elsőszámú irányító lettél Budapesten. Hogy tetszik ez a felelősségteljesebb szerepkör?

– Egyelőre nem érzem magam százszázalékos formában. Augusztusban, épp a felkészülés előtt műtöttek meg, így nem is tudtam az alapozást a lányokkal együtt elkezdeni. Ez nehéz is volt, csak nézhettem az edzőmeccseket, pedig nagyon szerettem volna játszani, szóval ez a kezdeti időszak nehéz volt. De a csapat végig rengeteget segített, folyton mondták a lányok, hogy most már kapjam össze magam, mert kellek nekik, ami hihetetlenül jól esett és sok erőt adott.  Ugyanezt a bizalmat és szeretetet kaptam meg az első pillanattól Dóritól, aki végig azt mondta, hogy elsőszámú opcióként számít rám, rád építek támadásokat. Mivel még mindig próbálom utolérni őket és magamat is, türelmesek velem, de így is igyekszem mindent beleadni.

– Szinte mindenkit ismertél valahonnan korábbról, be kellett egyáltalán illeszkedned, vagy azért a nyári kihagyás ezt is megnehezítette?

– Félve jöttem picit első alkalommal, mert a legelső találkozásunkat kihagytam a műtétem miatt. Bár tényleg többnyire mindenkit ismertem, úgy éreztem lemaradtam és majd zavarban leszek, de olyan kedvesen fogadtak a lányok, hogy sokkal könnyebben ment végül minden. Olyan érzés, mintha már nem is csapat, hanem család lennénk, elég sok gondom volt mostanában, de amint belépek a csarnokba vagy az öltözőbe a lányokhoz, kint hagyhatok mindent. Régen volt ilyesmiben részem, hogy ennyire mindenki együtt, egy célért küzd.

– Csapatszinten és egyénileg milyen célokra törtök, törsz?

– Kezdetektől az a célom, hogy ebben a szezonban visszataláljak a régi önmagamhoz és visszaszerezzem az önbizalmamat. Érdekes, mert nyilván nem az erős csapatok között tartanak számon minket, de ahogy játszottunk párszor a felkészülés során, vagy legutóbb a BEAC ellen, ha így tudunk a közepesen erősnek vélt csapatok ellen játszani, képesek lehetünk meglepetésekre, de ha vesztesen jövünk is le a pályáról, jó játékkal az megint más. Tudunk egymásra támaszkodni, csapatként kihúzni a rosszabb formában lévőket a bajból és így együtt sok mindent érhetünk el.

– Szombaton a DVTK-t fogadjuk. Plusz motivációval lépsz majd pályára?

– Igyekszem a legjobbamat nyújtani, de biztos, hogy kicsit túlizgulom majd a meccset, mert ez mégis más.

Ezt olvastad már?