Taekwondo
Patakfalvy Luca

„Meglepődnék, ha megrendeznék az olimpiát” (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2020.03.23 Frissítve: 2020.03.23 Tenisz

Babos Timi a Nemzeti Sportnak nyilatkozott.

– Hogy viseli a kialakult helyzetet?

– Egy hét után még jól vagyok, talán élvezem is, hogy ennyit lehetek itthon a családommal. Ha néhány hét múlva megkérdez, valószínűleg rosszabb hangulatban leszek – felelte a Nemzeti Sport érdeklődésére Babos Tímea. – Nem gondoltam volna, hogy idáig fajul a járvány, de most ehhez kell alkalmazkodnunk, bízzunk benne, hogy mihamarabb lecseng.

– A hathetes szünetet egyelőre június hetedikéig hosszabbították meg. Hisz abban, hogy a füves pályás idényt már valóban el tudják kezdeni?

– Nem, nem számítok rá, de én nem vagyok szakember, csak figyelek a véleményükre. Meglepődnék, de természetesen örülnék.

– Az edzéseket megoldja?

– Óriási szerencsém, hogy a szüleim konditermet üzemeltetnek Sopronban, a házon belül. Ők a múlt héten bezártak, fertőtlenítettek, de én használhatom. Emellett kimehetek az erdőbe, a kertbe, van nálunk lépcső és ugrálókötél is. A tenisz része nehezebb ügy, fedett pályára eszemben sincs bemenni – jó idő esetén talán majd a szabadban ütögethetek, hiszen ebben a sportágban a játékosok messze állnak egymástól.

– És az étkezést?

– Februárban kicsit elengedtem magam, ez látszott is rajtam. Három hete szigorú diétát tartok, ahhoz van elég termék. Most, hogy itthon vagyok, tudok magamnak főzni abból, amit találok, és mi csak egészséges ételt vásárolunk.

– Legalább három hónapra munkanélkülivé vált.

– Igen, de anyagilag nincs okom panaszra, olyan hátteret teremtettem magamnak, hogy ez nem jelent problémát. Ugyan versenyem nincs, a kiadásaim is jelentősen csökkentek, hiszen nem kell fizetni az edzőket és az utazásokat. Vannak olyan teniszezők, akik nem állnak úgy anyagilag, mint én, de az emberek nagy része sokkal rosszabb helyzetbe kerülhet a sportolóknál. Mi történik, ha bezárnak az éttermek és a felszolgálónak nem lesz jövedelme, aki hónapról hónapra él, és lakbért ugyanúgy kell fizetnie? Hogy mi van velem, az sokkal kevésbé érdekes.

– Az edzői a sportágban megszokottakhoz hasonlóan heti bért kapnak. Velük mi a helyzet?

– Fizetés nélküli szabadságra vonultak, hiszen ilyenkor nincs verseny, én sem keresek semmit. De nekik sincsenek anyagi problémáik.

– Mi lesz az olimpiai kvalifikációval?

– Nem tudom, de ez a többi sportágban is problémát jelent, sokaknak nincs lehetőségük kvótát szerezni. Nekem a páros-világranglista alapján lesz indulási jogom, viszont a szabályok szerint a Fed-kupa-szereplés is szükséges hozzá, a budapesti döntőt viszont elhalasztották. Nagy a bizonytalanság, és bár Ázsiában talán jobb a helyzet, a világ többi részén káosz van, tehát meglepődnék, ha megrendeznék az olimpiát.

– Hogyan értékeli a versenyzéssel töltött idei hónapokat? Aligha úgy alakultak, ahogyan szerette volna.

– Az előző idény a megszokottnál sűrűbb volt, különösen az év vége, amit meghajtottam, hogy az Australian Openen főtáblás lehessek. Az egyes januárban pechesen alakult, mellé viszont jött az óriási párosbeli győzelem Melbourne-ben. Nem könnyű összeegyeztetni az egyest és a párost, utóbbi miatt például Ausztráliát követően rohanni kellett a szentpétervári selejtezőre. Februárban a mentalitásom nem volt olyan, mint korábban, nem éreztem jól magam a bőrömben, rossz úton haladtam. Volt csapatmegbeszélésünk, azóta ismét a megfelelő szemlélettel készülök. Nekem ezért jól is jöhet ez a hosszabb szünet, mert van időm összeszedni magam, és a folytatáskor pozitívan hozzáállni a mérkőzésekhez.

Forrás: nso.hu

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!