Ritmikus gimnasztika
Pigniczki Fanni
Az elmúlt hat idényben négyszer a 11., kétszer a 9. helyet szerezte meg az MTK női kézilabdacsapata, amely 2019-2020-ban szintet léphet, hiszen a szezonban sorra szállítja a nagyszerű eredményeket. A sikeresebb szereplés egyik záloga Szöllősi-Zácsik Szandra, aki saját elmondása szerint is a nulláról kezdte felépíteni magát a nyáron, most pedig már úgy tűnik, kulcsszereplő lehet a márciusi olimpiai selejtezőn is. Illetve az a Golovin Vlagyimir, akinek álma az olimpiai bajnoki cím, és nem tudna nemet mondani a válogatott felkérésnek.
Golovin Vlagyimir komoly jegyzetekkel érkezett az edzésre, bele-belepillantott, hogy felidézze, mit is írt fel magának, amikor megnézte a leendő ellenfél, az Alba Fehérvár egyik mérkőzését, és annak megfelelően vezényelte játékosait támadásban vagy védekezésben.
Az odesszai születésű, de 1992 óta Magyarországon élő szakember, ha kellett, megállította a gyakorlást, elmondta, amit szerinte tudni kell a fehérvári lehetőségekről (szélsőbefutásoktól az irányítók és átlövők mozgásáig), és olyan kimért eleganciával magyarázott, hogy másfél óra alatt egy kívülálló is azt érezhette, képben van a riválissal kapcsolatban.
– Minden ellenfelet kivideózunk, néha van, hogy két felvételt is használunk. De az néha sok, mert egy-egy szituációnál felmerül bennem, hogy fontos-e egyáltalán – mondta. Hozzátette, azért nézegeti a papírt, mert előzetesen már kijegyzetelte a fontosabb tudnivalókat, de azt mondja, a játékosok ugyanilyen szemmel néznek minden meccset, megfigyelik, ki ellen kellene támadnia és védekeznie, így az edzésen is egyszerűbb a dolga.
– Sokat visszakapok a meccseken az edzésen elhangzottakból – állította.
Fel-felhangzott egy-egy dicséret („Bravó, gyerekek, nagyon jó!”), olykor széttárt karral jelezte, hogy az ívelt, lötty-plötty átadások helyett kemény passzok kellenek („Ezt a szart ne!”), de erősebb hang nem hagyta el a száját.
– Ritkán, de előfordul, hogy felemelem a hangom. Folyamatosan ugyanabban a nyugis állapotban nem lehet lenni, néha kell némi stressz is – vélte.
Pincési László teljes cikkét IDE kattintva olvashatják.